szombathelyi összeállítás
Zanat
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
„Régóta gondolkodom azon, hogy mi az a szimbólum, ami számomra leginkább a zanatiságot megjeleníti. Sok töprengés után, úgy gondolom, a zanati gólya a tökéletes választás. A gólya, amelynek a fészke ott áll a templom mellett, ahová ő tavaszról tavaszra hűségesen visszatér, mint ahogy mi is újra meg újra visszatérünk emlékeinkhez, gyökereinkhez. Hiszem, hogy amíg van gólyánk, Zanat falu marad!”
Ezt a gondolatot dr. Pál Ferenc történész főlevéltáros fogalmazta meg a Zanat című könyve előszavában. A szerző születése óta a szombathelyi városrészen él, családja generációk óta Zanathoz kötődik. Ezért is tekintette szívügyének, hogy a fellelhető források és visszaemlékezések alapján a lehető legnagyobb részletességgel tárja fel az őskor óta lakott település történetét.
közéleti elemző műsor
Aktuális események
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
Digitális Tankönyvi Felületet fejleszt az Eszterházy Károly Egyetem a Katolikus Pedagógiai Intézet munkatársai által kidolgozott tananyagokhoz – az erről szóló megállapodást Pajtókné Tari Ilona rektor és Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke írta alá. Veres Andrással beszélgetünk.
A G7-ek ülését, a döntéseket Simai Mihály akadémikus, a Corvinus egyetem professzora értékeli.
Adománygyűjtő kampányt indít a Magyar Vöröskereszt a MOME-val közös Baba Pakk program folytatásához. Szerencsés Ritával, a MOME kutatójával beszélgetünk.
Több, az MSZP-t korábban meghatározó politikus hagyja ott a pártot. Erről kértük Huber Szebsztián és Lesti Árpád politikai elemzők véleményét. Az árvízi kockázatok csökkentése az árterek helyreállításával lehetséges. A lehetőségekről Samu Andreával, a WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértőjével beszélgetünk.
A könyvtárak nyáron is várják az érdeklődőket. Fodor Pétert, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatóját hallják.
A Szabadság Napja 30. évfordulója alkalmából az Antall József Baráti Társaság Somló-hegyen tartotta az ünnepséget. Erről Lesti Árpád, a szervezet titkára számol be.
Végezetül egy jövő heti programról szólunk: Autonómiák egykor és most – és holnap címmel Fábri György az ELTE PPK egyetemi docense ötalkalmas előadássorozatot szervez több ELTE-s résztvevővel. Szó lesz az egyház autonómiájáról és a vallás szabadságáról is. A hétfőn kezdődő rendezvényről Fábri Györggyel beszélgetünk
A Tokaji történelmi borvidék kultúrtája
Szerkesztő: Gadácsi János
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
A Tokaji borvidék összesen 27 települést foglal magába. A terület a világ első zárt borvidéke volt. 1737-ben egy királyi rendelet felsorolta azokat a településeket, amelyek határában a tokaji bor előállításához alkalmas szőlő termelhető. Az elmúlt ezer év alatt kialakult szőlőművelési hagyományok érintetlen, eredeti formában való továbbélése és a terület évezredes egysége indokolta, hogy a borvidéket a világörökség részévé is nyilvánítsák.Ez a páratlan környezet virágzó kulturális életet teremtett. A reneszánsz nemesi udvarházak vonzották a művészeket, akik szívesen meg is "énekelték' az ottani csodálatos életet és persze mindennek az alapját, a tokaji bort.
Templomok és közösségek a Kárpát-medencében és a nagyvilágban
Az újlaki plébánia kertjében 50 gyermeket táboroztatnak. A szervezőkkel és a résztvevőkkel találkozunk.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Egy autentikus Brahms-fölvétel
Szerkesztő: Marton Árpád
A két világháború közötti zenei élet körülrajongott, különleges adottságú német zongoraművésze, Elly Ney ma egy 1939-ben rögzített hangverseny ihletett pillanatait kelti életre muzeális fölvételről. A német zeneirodalom specialistájaként ismert művész férfi pályatársait megszégyenítő színskálával és drámaisággal játssza az 1881-ben Budapesten bemutatott, monumentális versenyművet, amelynek első szólistája, maga Brahms cigányos zárótétel-tónusaival minden valószínűség szerint a magyar közönségnek kívánt örömet szerezni. A Berlini Filharmonikusok élén a hangrögzítés hőskorának legendás Brahms-interpretátora, Max Fiedler, akinek ez az egyik legutolsó fölvétele, hisz a hangverseny rögzítésének esztendejében távozott az élők sorából. Már az is kivételes, hogy egy nyolcvanesztendős karmester ilyen tévedhetetlenül fogja össze a tekintélyes együttest. Kivált, ha azt is hozzátesszük: Fiedler közelről ismerte Brahmsot, egy ízben maga a komponista kérte föl helyettesítőjének, és többször is hallotta műveit vezényelni. Semmi kétség tehát, hogy a legavatottabb Brahms-fölvételek egyike következik a 2., B-dúr zongoraversennyel.
Sóskút, sajt, shalom
Szerkesztő: Nagy György András
Építőmérnök, tanár, igazságügyi szakértő. Önkéntes hittanoktató. Nagy szerepet kapott az életében a sport, amúgy hobbija a motorozás. A Mazsihisz alelnöke és egy budapesti zsinagógai körzet világi vezetője. Mindemellett kecskéket tenyészt, tejükből pedig sajtot készít. Az Édesanyám főztje mai vendége Horváth József.
A Sursum kiadó kötete Bellarmin Szent Róberttől, beszélgetés a fordítóval, Alácsi Ervin atyával
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
anyanyelvi rovat
- Magyarul szól a kürt Krakkóban - nyelvi nyomaink Lengyelországban
- Nem minden öszvér hasznos – jegyzet
- Játékunk kiindulópontja egy patanyom
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Június 27. a Magyarországi Lengyelek Napja. Annak idején természetesen
tudatos választás volt a kötődés Szent László királyhoz, hiszen az ő személye is
összeköti a két népet. De vajon a közismert versikén, a történelmi tényeken, az
szívbéli érzelmeken és az aktuálpolitikai összesodródásokon túl hogyan
alakultak például a szó szerint vett szó-kapcsolatok. Vendégünk Pátrovics Péter,
az ELTE Lengyel Filológiai Tanszékének vezetője.
Kép: Jellegzetes 'batorowka', a Báthory nevét őrző lovassági kard
Az Apostolok Ünnepi Vesperásából hangzanak el részletek
Szerkesztő: Cs. Nagy Tamás
A gregorián tételeket és a Gregor Joseph Werner által komponált többszólamú énekeket előadja a Budapesti Énekes Iskola kórusa és szólistái, valamint a Weiner-Szász Kamarazenekar, vezényel Mezei János.
Válogatás Farkas Ferenc szerzeményeiből
Szerkesztő: Szakács Emese
A műsorban a Concertino all'antica I.-II. tételét és a Jókai Mór elbeszélése nyomán írt Furfangos diákok-szvit jeleneteit idézzük fel. Közreműködik Perényi Miklós és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Lehel György vezényletével.