Dánielfy Gergő mesél legújabb lemezükről és koncertjükről
Szerkesztő: Szabó Fruzsina
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Dánielfy Gergő a Müpa Fesztivál Színházában mutatta be március 6-án
harmadik nagylemezét Szabó Kimmel Tamással kiegészülve. Az idén 4 éves
zenekar most elrugaszkodott a megszokottól és egy olyan előadást hoztak létre,
amely nem csak koncert, de színházi elemeket is megmutat. Gergő mesélt
zenekaráról, az életéről és a dalszövegírásról.
napi interjú
Az elmúlt napok ukrajnai eseményei sokakat ösztönöz segítségnyújtásra és ehhez a Budapest-Kispesti Görögkatolikus Parókiának közvetlen kapcsolata van a kárpátaljai Karitásszal
A gyűjtési felhívás a Szent Panteleimon Karitász Kárpátaljai Görögkatolikus Jótékonysági Szervezet felé juttatja el az adományokat.
Ifj. Zuró József parókussal Bicskei Bea riportja.
kulturális paletta
Deák-Sárosi László filmtörténész, Szépségállapotok: Zoltai Bea és Gulyás Judit kiállítása, Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Deák-Sárosi László filmtörténész beszélt a közelmúltat és a távoli történeteket is megszólaltató filmekről Kövesdy Zsuzsának.
Zoltai Bea, festőművész hozza közelebb Gulyás Judit textilművésszel létrehozott a Klebersberg Kultúrkúria kiállítótermében látható Szépségállapotok című kettős tárlatukat. A kiállítás díjtalanul megtekinthető március 13-ig naponta 10-18 óráig.
A 19. században terjedtek el az emlékpoharak, melyek változatos formavilága, készítéstechnikája, díszítésmódja felvonultatja a korszak üvegművészetének sokszínűségét. Egyúttal dokumentálhatnak történelmi eseményeket vagy bepillantást engednek a korabeli társasági élet színtereibe. Ezekről a különleges tárgyakról és a modern magyar üvegtervezés történetéről esik szó a műsorban. Kalauzaink az Iparművészeti Múzeum munkatársai.
mesés irodalom
Békés Pál: A Félőlény
Felolvassa: Kálloy Molnár Péter
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Hangmérnök: Biksza Levente és Horváth János
Rendező és szerkesztő: Varga Andrea
(5/3.)
Győrfi Károllyal gyerek- és ifjúkora színhelyein. 2.rész Budapest
Szerkesztő: Mezei Károly
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
dr Győrfi Károly mérnök, diplomata, író, az Óbudai Evangélikus Gyülekezet tiszteletbeli felügyelője.
Munkássága nagyrészt a Magyar Viscosagyárhoz, az EGIS Gyógyszergyárhoz és a Medimpex Külkereskedelmi Rt-hez kötötte, de gazdasági diplomataként éveket töltött Bukarestben és Hágában is.
Nevét az utóbbi években az Európa felszámolásának fő tényezői és a Keresztényüldözés a 21. század elején című könyvei tették széles körben ismertté.
Debrecen hírei:
- Civil szervezetek pályázhatnak 30 millió forintra Debrecenben.
- Műtéti eszközökkel segíti ukrajnai kórházak működését a Debreceni Egyetem klinikai központja.
Kiskőrös és térsége hírek:
- Felülmúlta a várakozásokat a bajai maszkajárás sikere.
- Kötszereket és gyógyszereket gyűjtött a kijevi bombázások sérültjeinek a kalocsai testvérpár.
közéleti beszélgetések
Teremtésvédelmi Kutatóintézet
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
Teremtésvédelmi Kutatóintézet kezdte meg működését 2022 januárjában a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpontjában. Zlinszky János kutatóintézet-vezetővel beszélgetünk.
külpolitikai beszélgetések
Dzsihád a padban: gender és iszlamizáció a francia iskolában - Jean-François Chemain
Két hete zajlik az orosz elnök által Ukrajna ellen elindított háború - Ilyash György
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Két hete tart az ukrajnai háború. Meddig húzódhat még, mi késlelteti a megoldást, mennyire eredményesek az Oroszország elleni szankciók – sok más kérdés mellett ezekre is keressük a választ a Külügyi és Külgazdasági Intézet Oroszország-szakértőjével, Ilyash Györggyel.
Egyre több francia polgár figyeli aggódva a hazájában eluralkodó gender-ideológia, valamint az iszlámizmus térnyerését. Közülük való Jean-François Chemain történész, politológus, aki, bár nemzetközi cégek elismert és keresett szakembere volt, elhivatottságból 10 évig tanított egy általános iskolában Lyon legiszlamizáltabb városrészében. Ma gazdasági és politológiai főiskolákon oktat, egyháztörténetet tanít és egyesületével iszlámból megtért francia keresztényeket segít. Múlt héten egy konferencia vendégeként Budapesten járt, ekkor beszélgettem vele.
mesés irodalom
Békés Pál: A Félőlény
Felolvassa: Kálloy Molnár Péter
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Hangmérnök: Biksza Levente és Horváth János
Rendező és szerkesztő: Varga Andrea
(5/3.)
kulturális paletta
Deák-Sárosi László filmtörténész, Szépségállapotok: Zoltai Bea és Gulyás Judit kiállítása, Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Deák-Sárosi László filmtörténész beszélt a közelmúltat és a távoli történeteket is megszólaltató filmekről Kövesdy Zsuzsának.
Zoltai Bea, festőművész hozza közelebb Gulyás Judit textilművésszel létrehozott a Klebersberg Kultúrkúria kiállítótermében látható Szépségállapotok című kettős tárlatukat. A kiállítás díjtalanul megtekinthető március 13-ig naponta 10-18 óráig.
Ötvös Istvánnal, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagjával beszélgettünk, az interjú négy hét múlva folytatódik
Szerkesztő: Pál Amanda
Hogyan erősítette egymást önkéntelenül is az emigráns és a kádári narratíva 1956-ról? Miért van szükség nézőpontváltásra, hogy jobban értsük a forradalom és szabadságharc történetét?
közéleti beszélgetések
Teremtésvédelmi Kutatóintézet
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
Teremtésvédelmi Kutatóintézet kezdte meg működését 2022 januárjában a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpontjában. Zlinszky János kutatóintézet-vezetővel beszélgetünk.
külpolitikai beszélgetések
Dzsihád a padban: gender és iszlamizáció a francia iskolában - Jean-François Chemain
Két hete zajlik az orosz elnök által Ukrajna ellen elindított háború - Ilyash György
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Két hete tart az ukrajnai háború. Meddig húzódhat még, mi késlelteti a megoldást, mennyire eredményesek az Oroszország elleni szankciók – sok más kérdés mellett ezekre is keressük a választ a Külügyi és Külgazdasági Intézet Oroszország-szakértőjével, Ilyash Györggyel.
Egyre több francia polgár figyeli aggódva a hazájában eluralkodó gender-ideológia, valamint az iszlámizmus térnyerését. Közülük való Jean-François Chemain történész, politológus, aki, bár nemzetközi cégek elismert és keresett szakembere volt, elhivatottságból 10 évig tanított egy általános iskolában Lyon legiszlamizáltabb városrészében. Ma gazdasági és politológiai főiskolákon oktat, egyháztörténetet tanít és egyesületével iszlámból megtért francia keresztényeket segít. Múlt héten egy konferencia vendégeként Budapesten járt, ekkor beszélgettem vele.
Ahogyan a terebélyes fák árnyékában is nyílhatnak apró, mégis szemet gyönyörködtető virágok, éppígy a zenetörténet főműveinek környezetében is találkozhatunk szerény, ám tetszetős alkotásokkal. Az 1786 és 1832 Friedrich Kuhlau szólózongorára szerzett, kedves és kedélyes szonátái például nem veszik föl a versenyt Mozart, Beethoven és Schubert ezerarcú, meglepetésekben kifogyhatatlan darabjaival, de nem is ez volt szerzőjük szándéka. A napóleoni háborúk elől Koppenhágában menedékre lelt német komponista ezeket a szerzeményeket épp azért írta, hogy általuk vezesse be növendékeit a bécsies házimuzsikálás fortélyaiba. Kuhlau neve leginkább egy átmulatott, 1825-ös bécsi éjszaka okán maradt fönn, amikor is közös pezsgőzésük alkalmával Beethoven kánont kerekített Kuhlau névbetűiből. Zeneszerzői életművét alaposan megtizedelte egy tűzvész, amelynek számos kéziratos kotta áldozatul esett. Ritkán hallható, míves szonátáiból Jandó Jenő készített remek lemezt. Erről halljuk most elsőként az A-dúr szonátát, jókívánságainkat tolmácsolva a 70. születésnapját nemrégiben ünnepelt művésznek.
Jandó Jenő a háromtételes G-dúr Szonatinával folytatja Friedrich Kuhlau bemutatását.
Búcsúzóul az F-dúr szonáta nyitóallegróját halljuk.