Jávor Béla olvassa fel írását
Jávor Béla: Szemlesütve
Az elmúlt évszázad két diktatúrát termett, 1917-től 1991-ig a kommunista, 1933-tól 1945-ig a nemzeti szocialista ideológia vezérelte uralmat. A nemzeti szocialista hatalom egész Európát megfertőzte, a kommunista hatalom Kelet-Európát, Ázsia nagyobb, Afrika kisebb részét és Közép-Amerikában Kubát. A náci terror mindenkit érintett, aki a jelzett területeken élt, a kommunista terrort Európának jobbadán csak a szovjet érdekszférába eső keleti blokkja érzékelte, beleértve a 220 millió lakosú Szovjetuniót és a milliárdnál nagyobb lakosú Kínát.
A nácizmus 12 évig tombolt, a kommunizmus három emberöltőn át. 74 évig. Az utóbbi hatszorosa az előbbinek, az áldozatok száma is többszöröse, de ez az összehasonlítás alkalmatlan súlyozásra, hiszen egy áldozat is sok, bármelyik diktatúra tette is áldozattá. Azonban a tapasztalat mégiscsak tapasztalat. Más, ha tanulok a padlássöprésről és más, ha az én padlásomat söprik le az ávósok. Más, ha mesélnek Recskről és más, ha évekig dolgoztatnak ott embertelen körülmények között. Nyugat Európában csak hallottak Recskről és többnyire el se hitték. Ne feledjük, a második világháborúban Sztálin a nyugat szövetségese volt, (zárójelben miután ezt megelőzően pedig Hitleré).
Nyugaton a háború után a kommunizmus még csak bocsánatos bűn sem volt, a francia, olasz, angol értelmiség jó része nyílt vagy kriptokommunista volt, s ezen a magyar ’56 is csak kismértékben tudott változtatni. Ezért lehet, hogy 1968-ban a nyugati fiatalság szabadságában tüntetett a szabadság hiánya miatt, Mao ce tung, Che Guevara és Trockij írásait olvasta és terjesztette, nekik már Sztálin sem volt elég. Jancsó Miklós által ekkor rendezett Fényes szelek anarchiája jól rímelt a párizsi diáklázadásokra. Először jelent meg a harcos anarchia, mint cél a nyugati világban, a jóléti társdalom fiataljai tagadták mindazt, amit a háború utáni békeévek hoztak a nemzeteknek, kommunisták akartak lenni, miközben fogalmuk sem volt a kommunizmus valós természetéről. Csak úgy kokettáltak a kommunizmussal, ahogy az úrifiú el akarja csavarni a cselédlány fejét, akit sosem akar feleségül venni.
A század fordulójára ez a ’68-as nemzedék átvette a Nyugat irányítását, övék lett minden felelősség, és ezzel együtt a magukkal hozott minden felelőtlenség is, de nem tudnak megszabadulni negyven évvel korábbi énjüktől, most már a hatalom birtokában szisztematikusan bontják le a kultúrát, a nemzetet, likvidálják Istent és a nemek relativizálásával leépítik a férfi és a női nemet. Szemünk láttára törik össze a görög filozófiára, a római jogra és a zsidó-keresztény hagyományokra épült társadalmakat. Gátlástalanul viselkednek jó kommunistaként, őrült presszió alatt tartva az egész népességet minden kérdésben, kifordítva helyéről a rációt, a természetjogot és a józan észt.
Mi magyarok eddig szerencsések voltunk, mert mostanáig megőriztük keresztény kultúránkat, nemzeti hagyományainkat s lehetőségünk nyílik egy hét múlva, hogy dönthessünk, továbbra is megvédjük konzervatív értékrendünket vagy odadobjuk azoknak, akik épp most teszik tönkre Nyugat Európát, az Amerikai Egyesült Államokat, a civilizált világot.
Mózes kivezette a zsidókat az egyiptomi fogságból, de negyven évig sétáltatta őket, amíg az Ígéret földjére értek. Negyven évig, pedig azt az utat- a távolságot tekintve - megtehették volna fél év alatt is, de mégse. Miért? Mert Mózes tudta, hogy annak az Egyiptomban szocializálódott nemzedéknek el kell múlnia, mert az Ígéret földjére a régi mentalitással nem lehet bejutni. Még mindig túl sok a posztkommunista mentalitás, még itt vannak az egykor volt KISZesek, a párttitkárok rokonai és üzletfelei. Még mindig ők akarják megmondani mikor és merre. Álljunk most meg, mai vándorlók. Még csak 32 év telt el a rendszerváltoztatás óta, még nem léphetünk be az Ígéret földjére, de folytatni kell a vándorlást előre. Ha netán rosszul választunk, akkor megfordítják az egész népet és új vezetői visszavándoroltatják majd Egyiptomba. Ezt akarjuk? Mert, ha ezt tesszük, miként nézhetünk majd gyermekeink és unokáink szemébe. Ha egyáltalán nézhetünk.
Szemlesütve.
