A szabadságharc zalai hősei
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi és Tanai Ibolya
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Molnár András, a Zala Megyei Levéltár igazgatója és Kulcsár Bálint levéltáros szerkesztésében jelent meg a Zalai Gyűjtemény kiadványsorozat 85. kötete az Őrnagyok, századosok, hadnagyok. A 47. honvédzászlóalj tisztjei, 1848–1849 című könyvet. A levéltár 2018-ban és 2020-ban rendezett tudományos emlékülésének előadásai alapján állították össze a konferenciakötet, amely kilenc zalai honvédtiszt életrajzát tartalmazza.
közéleti beszélgetések
Egészségpolitika.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
Az egészségügy jelenéről, jövőjéről, a magán-és állami egészségügy helyzetéről Balaton Péterrel, a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetségének főtitkárával és Poller Imre onkológussal beszélgetünk.
közéleti beszélgetések
"Ha Isten szemével néznénk egymást, szebb lenne a világ."
Bartos Mónikával és dr. Béres Józseffel hitről, erkölcsi tartásról beszélgettünk.
Szerkesztő: Sallai Éva
A közelmúltban jelent meg Bartos Mónika környezetgazdász Beszélgetések a hintóban című kis könyve. A szerző szerint: valójában nem is egy könyv, hanem egy beszélgetőtárs, amely mindig kéznél van, bármikor is érezzük azt, hogy szükségünk van rá. A rövid elmélkedések elé dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke írt bevezető gondolatsort, amelyben többek közt felhívja a figyelmünket arra: Kérdezz magadtól bátran! Hogyan is állok én az erkölcs dolgaiban? Erkölcsi tartásommal kéz a kézben jár-e viszonyom az Istenhez? Van-e hitem?
A Beszélgetések a hintóban című kötet kapcsán Bartos Mónikával és dr. Béres Józseffel március végén rögzített beszélgetésünket hallják.
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
A szikvíz
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
A szódavíz 2013 óta hungarikum. Magyarországon először Jedlik Ányos természetbúvár bencés szerzetes készített szódát 1826-ban. Ezért sokan úgy hiszik, hogy ő találta fel, pedig ez nem egészen így van.
Ki találta fel a szódavizet? Milyen jótékony hatása van az egészségre? Miért jó a környezetnek? És hogyan itta Krúdy Gyula? Saly Noémi kultúrtörténésszel és Szabó István szikvízgyártóval, az SZ.I Kft vezetőjével beszélgetünk.
Magazinunkban egy vissza-visszatérő témáról beszélgetünk, amely napjainkban különösen sok dokumentum- és játékfilm tematikáját adja. Célkeresztben az internetes zaklatás.
Szerkesztő: Gőbel Ágoston
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Az UNICEF egyik kutatása alapján az internetes zaklatás minden harmadik gyermeket érint Magyarországon, de csupán minden tizedik gyerek kér segítséget. A 10-18 éves gyerekek 88 százalékának van profilja valamilyen közösségi oldalon, és minden harmadik gyereket ért már valamilyen zaklatás az interneten. Idén április 4-8. között zajlott a legnagyobb hazai digitális pedagógiai esemény, a Digitális Témahét. A program apropójából a szervezők 2 hétig ingyenesen elérhetővé teszik az iskolák és a pedagógusok számára az online térben történő gyermekbántalmazásról szóló Csapda a neten című dokumentumfilmet.
napi interjú
Kőnig Róbertnek, a Szent János Kórház gyermeksebészének több évados sorozata az interneten Kőnig doki helyreteszi címmel
Szerkesztő: Balázs Zsanett
kulturális paletta
Táncelőadás Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című művéből | Az Ezüst tó - Kurt Weill elfeledett operája | Kultúrmustra (a Vigilia áprilisi számáról)
Szerkesztő: Egri Bálint
A mai Akvarellben:
- szót ejtünk Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című művének különleges, a Nemzeti Táncszínházban április 13-án bemutatandó táncszínházi adaptációjáról, melyet a PR-Evolution Dance Company művészeti vezetője, Nemes Zsófia ajánl;
- Borbély T. Andrással beszélgetünk Kurt Weill elfeledett operájáról, az Ezüst tóról;
- a két téma között pedig ismét jelentkezünk folyóiratszemléző rovatunkkal, a Kultúrmustrával, melyben a Vigilia áprilisi lapszámával foglalkozunk.
családi magazin
Változókor és táplálkozás
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
- Mit nevezünk menopauzának, milyen összefüggés van a szervezet ösztrogénszintje és a változókori tünetek között?
- Mik a fitoösztrogének s mely növények tartalmazzák ezen anyagokat nagy mennyiségben?
- Kipróbálható élelmi anyagok, táplálkozási ajánlások nemcsak 50 felett.
A változókor egy kicsit még ma is tabutémának számít, keveset beszélünk róla, pedig természetes folyamat és az életkor előrehaladtával minden nőt érint.
De hogyan könnyíthető és támogatható ez az időszak a tudatos táplálkozással, az alapanyagok megválasztásával? Aradvári-Szabolcs Mariann dietetikussal a tavaly megjelent Menopauza című könyv egyik szerzőjével és Vincze Bíró Andrea táplálkozástudományi szakemberrel beszélgetünk.
Habán kerámiák
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi és Tanai Ibolya
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Újszerű formák, sajátos díszítmények, technikai újdonságok - ez jellemezte a habánok fazekasmunkáit a 16-17. században. Kik voltak ők, hogyan éltek, és milyen stílusjegyekről ismerhetők fel munkáik? Erről beszélgetünk a Dabóczi Dénes művészettörténésszel.
Bélyegek és bélyeggyűjtők
Szerkesztő: Szabó Csilla
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
A postabélyeg olyan kis méretű értékjegy, amelyet a portai küldeményre ragasztva a feladó magára vállalja a postai szolgáltatás díjának megfizetését. Az első bélyeget több mint 180 éve Angliában adták ki és Viktória királynő portréja díszítette. Az első Magyarországon nyomtatott bélyeg 1871-ben készült Ferenc József, a magyar király arcképével. 2022-ben a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége világkiállítást rendezett. A 2021-re tervezet kiállítás eredetileg a 150 éve megjelent első magyar bélyeg előtt tisztelgett volna. A pandémia miatt elcsúszott bélyegseregszemlét így a MaBéOSz 100. születésnapján rendezhették meg. A Hobbizónában ma a HUNFILEX2022 kiállításon készült beszélgetéseket hallhatják. Az összeállításban megszólal, Szűcs Károly gyűjtő, bélyegvizsgáló, Bándi Attila gyűjtő és Homonnai Géza, a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége és a HUNFILEX2022 szervezőbizottságának elnöke.
Zenémmel dicsérem
Vendégünk: Barta Gergely, Erkel-díjas zeneszerző.
Szerkesztő: Mezei Károly
Mai kortárs egyházzenei adásukban ismerjék meg Barta Gergely Erkel-díjas zeneszerzőt, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés tanszékének habilitált docensét. Ő maga korábban ezen az egyetemen három diplomát is szerzett karvezetésből, zeneszerzésből és egyházzenéből, sőt ez utóbbiból doktorált is.
Barta Gergely több mint 2 évtizede énekes előadóként is működik, és zeneszerzőként minden évben letesz az asztalra egy vagy két nagyobb egyházzenei művet. A mai adásban ezekből fogunk néhányat bemutatni.
Móricz Zsigmond: Szegény emberek
Felolvassa: Schnell Ádám
Hangmester: Gera Csilla
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (5/1.)
A szikvíz
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
A szódavíz 2013 óta hungarikum. Magyarországon először Jedlik Ányos természetbúvár bencés szerzetes készített szódát 1826-ban. Ezért sokan úgy hiszik, hogy ő találta fel, pedig ez nem egészen így van.
Ki találta fel a szódavizet? Milyen jótékony hatása van az egészségre? Miért jó a környezetnek? És hogyan itta Krúdy Gyula? Saly Noémi kultúrtörténésszel és Szabó István szikvízgyártóval, az SZ.I. Kft. vezetőjével beszélgetünk.
hitéletünk krónikája
Ökológia és szegénység
Keresztény roma szakkollégium húsvéti készülete
Fiatalok böjtje - Regnum Marianum
Nagyheti események
Szerkesztő: Madocsai Bea
Folytatódott az Átfogó ökológia című fórumsorozat a budapesti Párbeszéd Házában a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémián. Az április 7-i alkalmon Vecsei Miklós szociálpolitikus és Rosta Gergely szociológus beszélt. Ez utóbbit kérdezte Pozsgai Nóra, méghozzá az ökológia és a szegénység viszonyáról.
A szegedi keresztény roma szakkollégium fiataljai lelki nappal is készülnek húsvétra. Tráser László a szakkollégium lelki vezetőjét, egyetemi lelkészt szólaltatta meg.
A Regnum Marianum közösség Vöcsök nevű gödi csapatához látogatott Kristek Zsófia, ahol az idei böjtről, valamint a nagyhét és a húsvét megéléséről kérdezte a fiatalokat.
Pákozdi István plébános, aki hosszú ideig egyetemi lelkészi szolgálatot látott el, április 5-én hunyt el. István atya liturgikus szakemberként néhány éve mondta el hallgatóinknak a szent három nap eseményeit, ezt halljuk korábbi felvételünkről.
Pákozdi István atya temetésére gyászmise keretében kerül sor április 30-án a felsőkrisztinavárosi templomban.
családi magazin
Változókor és táplálkozás
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
- Mit nevezünk menopauzának, milyen összefüggés van a szervezet ösztrogénszintje és a változókori tünetek között?
- Mik a fitoösztrogének s mely növények tartalmazzák ezen anyagokat nagy mennyiségben?
- Kipróbálható élelmi anyagok, táplálkozási ajánlások nemcsak 50 felett.
A változókor egy kicsit még ma is tabutémának számít, keveset beszélünk róla, pedig természetes folyamat és az életkor előrehaladtával minden nőt érint.
De hogyan könnyíthető és támogatható ez az időszak a tudatos táplálkozással, az alapanyagok megválasztásával? Aradvári-Szabolcs Mariann dietetikussal a tavaly megjelent Menopauza című könyv egyik szerzőjével és Vincze Bíró Andrea táplálkozástudományi szakemberrel beszélgetünk.
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről
Kelecsényi László - Nápolyi Johannáról
Szerkesztő: Kövér Tamás
Már csak a pandémia okozta bezártságunk, és a digitális virtualitásba kényszerítettségünk miatt is érdemes felfigyelni arra, amit pártállástól függetlenül a maga idejében mindenki támogatott - ha a klasszikus előadások helyett egy-egy hagyományos, a történelemtudást kiegészítő és ösztönző darab látható. Kelecsényi László színibírálata is klasszikus műfaj, érdemes tudni mindarról, amit leírt, amit a mai rohanó világban nem szoktunk megfigyelni. Adjuk tovább a fiataloknak az Udvari Kamaraszínház produkciójának hírét!
Kép az előadásból.
kulturális paletta
Táncelőadás Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című művéből | Az Ezüst tó - Kurt Weill elfeledett operája | Kultúrmustra (a Vigilia áprilisi számáról)
Szerkesztő: Egri Bálint
A mai Akvarellben:
- szót ejtünk Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című művének különleges, a Nemzeti Táncszínházban április 13-án bemutatandó táncszínházi adaptációjáról, melyet a PR-Evolution Dance Company művészeti vezetője, Nemes Zsófia ajánl;
- Borbély T. Andrással beszélgetünk Kurt Weill elfeledett operájáról, az Ezüst tóról;
- a két téma között pedig ismét jelentkezünk folyóiratszemléző rovatunkkal, a Kultúrmustrával, melyben a Vigilia áprilisi lapszámával foglalkozunk.
Érzelemszabályozás és belső biztonság. Mogyorósy-Révész Zsuzsanna tanácsadó szakpszichológussal beszélgetünk.
Szerkesztő: Kozák Annamária
Hogy milyen érzelmeket élünk át, nem akaratlagosan döntjük el. Ellenben arra már van hatásunk, hogy mit kezdünk ezekkel az érzelmekkel. Miként működik az érzelemszabályozás? Hogyan találhatjuk meg a belső biztonságunkat? Vendégünk Mogyorósy-Révész Zsuzsanna tanácsadó szakpszichológus.
Fotó: Mogyorósy-Révész Zsuzsanna