A józsefvárosi Golgota téren egykor egy kálváriaút vezetett végig a Golgota-kápolnáig, stációkkal s a két oldalán fasorral.
Az egykori kápolnára 2014 óta egy kettőskereszt emlékezteti az arra járót, Pest első szabadtéri keresztútjának nyomát azonban fél évszázadon át semmi nem jelezte. 2019-ben azonban a VIII. kerületi Önkormányzat a Magyar Országgyűlés támogatásával a Golgota téri stációk teljes rekonstrukciója mellé állt. A 14 stációépítményt a rájuk kerülő bronz domborművekkel Hermann Zsolt szobrász-restaurátor művész teljes egészében helyreállította. Így idén április 15-én nagypénteken délután fél 3-kor sor kerülhet megáldására s így újra hozzájárulhat a hívek imádságos keresztútjához.
A helyreállított stációkról Hermann Zsolt szobrász-restaurátorral és testvérével Hermann Andreával az Egyházművészeti Műhely tagjával beszélgetünk.
A Szent Korona Kőszegen a 2. világháború végén 2.
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi és Tanai Ibolya
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A magyar Szent Korona kalandos történetének egyik fordulatos fejezetét jelentik a 2. világháború utolsó hónapjai, amikor Vas megyében őrizték ezt a nemzeti ereklyét: Kőszegen, Velemben, majd újra Kőszegen rejtették el. Hogyan és miért került ide, kik vigyáztak rá, s végül milyen körülmények között vitték ki az országból? A keddi beszélgetés folytatásában a kérdésekre Csiki István történész válaszol.
közéleti beszélgetések
Dr. Gloviczki Zoltánnal, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektorával beszélgettünk
Szerkesztő: Sallai Éva
Dr. Gloviczki Zoltánnal, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektorával a főiskolán március 31-én tartott Cigány gyerekek tehetséggondozása című XI. Roma konferencia kapcsán a főiskola képzéseiről, szakirányú továbbképzéseiről, valamint egy különleges (ingyenes) tréningsorozatról beszélgettünk. (fotók: https://avkf.hu)
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
A beszédalapú orvosi diagnosztika. Vicsi Klára magántanár a Budapesti Műszaki Egyetem Beszédakusztikai laboratóriumában zajló fejlesztéseket mutatja be.
Szerkesztő: Szabó Csilla
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Milyen betegségek felismerése lehetséges a mesterséges intelligencia segítségével? Hogyan ismeri fel a gép a beszéd alapján a különböző kóros eseteket? Milyen együttműködésekkel taníthatók be a gépek a beszédelemzésre? Az orvosi Nobel-díjas Békésy György vegyész, fizikusról elnevezett beszédakusztikai laboratórium vezetője éveken át Vicsi Klára volt. Nyugdíjba vonulása után magántanárként segíti a tudományos munkát. A beszélgetésben a beszédalapú orvosi diagnosztikai kutatások fejlődését, lehetőségeit mutatja be.
napi interjú
Kivirágzott keresztfája - A Magyar Állami Népi Együttes húsvét ünnepéhez illeszkedő táncjátékáról Balla Ferenc kérdezte Mihályi Gábort, az együttes főigazgatóját.
kulturális paletta
Össznemzeti Zarándokvonat
Szerkesztő: Gerbei Anita
Össznemzeti Zarándokvonat Erdélybe, a csíksomlyói búcsúra. A vonat díszvendége lesz Dévai Nagy Kamilla, Liszt Ferenc díjas énekes.
A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum középkori palota-kiállításának nyugati szárnyra eső, Albrecht-pincei része sok izgalmas titkot rejt magában, amit a kiállításra látogatók maguk is felfedezhetnek.
Wagner Parsifálja a Magyar Állami Operaház
családi magazin
Nagypéntek nélkül nincs húsvét
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Nagypéntek nélkül nincs húsvét. Nagypéntek egy olyan nap volt, amikor valami igazán fontos dolog történt, valami kihagyhatatlan. Ahhoz, hogy Jézus húsvét hajnalán, harmadnapra, feltámadhasson, kellett a passió. Nem az a kérdés, hogy van-e feltámadás, hanem az, hogy milyen életre támad fel az ember. Mivel Isten szabadnak teremtett bennünket, voltaképpen arra támadunk fel, amit ebben a világban elkészítettünk magunknak. Mai adásunkban székesfehérvári lelkipásztorok húsvéti gondolatait hallják!
100 éve született István Lajos
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi és Tanai Ibolya
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
1922. március 23-án született István Lajos Széchenyi-díjas orvosprofesszor, hematológus és gyermekgyógyász. Humánus ember, kiváló gyógyító, kiemelkedő közéleti személyiség és rendíthetetlen lokálpatrióta – így emlékeznek rá Szombathelyen.
István Lajos életútját és személyiségét Horváth Boldizsár professzor eleveníti fel.
mesés irodalom
1.) Hans Christian Andersen: A len
Felolvassa: Pásztor Erzsi
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendezte: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea
2.) A daráló
görög népmese
Felolvassa: Borbás Gabi
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata
A kilengések lakása. Kötéltánc vagy józan mámor? Avilai Szent Teréz Benső várkastélyának 6. lakásáról beszél Létforrás című könyve alapján dr. Baráth Éva orvos.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Móricz Zsigmond: Szegény emberek
Felolvassa: Schnell Ádám
Hangmester: Gera Csilla
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (5/4.)
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből
Luttor Ferenc, a Pápai Magyar Intézet rektora, veszprémi egyházmegyés pap életútjáról, tevékenységéről, szerepéről beszél Tóth Tamás egyháztörténész, a MKPK titkára. II/2.rész.
Szerkesztő: Soós Viktor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Részletek Laczó Zoltán Vince: Virágvasárnapi passió c. művéből.
Szent Máté, Szent Márk és Szent Lukács evangéliuma alapján szövegét írta: Tóth Sándor.
Előadja a Szent Efrém Férfikar, orgonán kísér: Gesztesi Tóth László, vezényel: Bubnó Tamás.
Felelős szerkesztő: Bögös Henrietta
Hubay Miklósra emlékezünk
Szerkesztő: Egri Bálint
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Hubay Miklós drámaíróra, a huszadik századi magyar dráma egyik legnagyobb alakjára emlékezünk. Szabó Csilla kollégánk még 2007-ben ült le beszélgetni a Kossuth-díjas alkotóval, akinek életén keresztül egészen különleges fénytörésben ismerhetjük meg a huszadik századi Magyarország színházi világát. A következő szűk egy órában ennek a beszélgetésnek a szerkesztett változatát hallhatják.
Fotó: Kollányi Péter (http://archivum.sajto-foto.hu)
családi magazin
Nagypéntek nélkül nincs húsvét
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Nagypéntek nélkül nincs húsvét. Nagypéntek egy olyan nap volt, amikor valami igazán fontos dolog történt, valami kihagyhatatlan. Ahhoz, hogy Jézus húsvét hajnalán, harmadnapra, feltámadhasson, kellett a passió. Nem az a kérdés, hogy van-e feltámadás, hanem az, hogy milyen életre támad fel az ember. Mivel Isten szabadnak teremtett bennünket, voltaképpen arra támadunk fel, amit ebben a világban elkészítettünk magunknak. Mai adásunkban székesfehérvári lelkipásztorok húsvéti gondolatait hallják!
Az utolsó vacsora emlékére koncelebrált szentmisét közvetítünk Budapestről, az Avilai Nagy Szent Teréz plébániatemplomból.
A szentmisét bemutatja Horváth Zoltán kanonok, terézvárosi plébános.
Orgonán kísér dr.Merczel György kántor-karnagy, énekel a templom Capella Tereziana énekkara.
kulturális paletta
Össznemzeti Zarándokvonat
Szerkesztő: Gerbei Anita
Össznemzeti Zarándokvonat Erdélybe, a csíksomlyói búcsúra. A vonat díszvendége lesz Dévai Nagy Kamilla, Liszt Ferenc díjas énekes.
A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum középkori palota-kiállításának nyugati szárnyra eső, Albrecht-pincei része sok izgalmas titkot rejt magában, amit a kiállításra látogatók maguk is felfedezhetnek.
Wagner Parsifálja a Magyar Állami Operaház
Nagycsütörtök és nagypéntek liturgiája és teológiája
A IV. Károly király emlékkálvária
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
A húsvéti szent háromnap az egész liturgikus év csúcspontja, Jézus Krisztus föltámadását, húsvétvasárnapot megelőző három nap: nagycsütörtök, nagypéntek, nagyszombat. Nagycsütörtök az utolsó vacsora, Jézus elárultatásának és elfogatásának napja, az olajszentelés, az Oltáriszentség alapításának ünnepe. Nagypéntek az evangéliumokban Jézus szenvedésének, halálának és temetésének napja, a liturgiában a húsvéti szent háromnap második napja, a liturgikus nap, a megváltó szenvedés és kereszthalál ünnepe.
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, az év legmegrendültebb liturgiája. A nagypénteki szertartás kezdetén a pap földre borulása Krisztust jeleníti meg. Az oltár maga a Golgota: lélekben a Golgotához, Jézus keresztjéhez megyünk. Dr. Mail József apátkanonokkal, főesperessel, a pápai Szent István vértanú nagytemplom apátplébánosával nagycsütörtök és nagypéntek liturgiájáról, teológiájáról beszélgettünk.
Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás
Hubay Miklósra emlékezünk
Szerkesztő: Egri Bálint
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Hubay Miklós drámaíróra, a huszadik századi magyar dráma egyik legnagyobb alakjára emlékezünk. Szabó Csilla kollégánk még 2007-ben ült le beszélgetni a Kossuth-díjas alkotóval, akinek életén keresztül egészen különleges fénytörésben ismerhetjük meg a huszadik századi Magyarország színházi világát. A következő szűk egy órában ennek a beszélgetésnek a szerkesztett változatát hallhatják.
Fotó: Kollányi Péter (http://archivum.sajto-foto.hu)
Móricz Zsigmond: Szegény emberek
Felolvassa: Schnell Ádám
Hangmester: Gera Csilla
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (5/4.)
Virrasszunk a megváltó kereszthalálra készülő Krisztussal azon a módon, ahogyan az Anyaszentegyház nagycsütörtöki zenés liturgiája szerint szokásos évszázadok óta: Jeremiás próféta siralmainak kórusfeldolgozásait hallgatva. A reneszánsz többszólamúság megejtő remekei valósággal a verejtéket felitató Veronika-kendő lágyságával zengenek bele az Olajfák hegyének hallgatag éjszakájába. Először az 1543 és 1623 között élt William Byrd Jeremiás-siralmaiból hallunk Paul Hillier és a Hilliard Énekegyüttes előadásában.
Byrd olasz kortársa, Carlo Gesualdo Jeremiás-siralmaival folytatjuk nagycsütörtöki zenés virrasztásunkat. Az első responzórium az „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár” jézusi mondatával veszi kezdetét. A második Júdás árulását, a harmadik az Isten leölésre szánt bárányának képét veszi alapul. A Gesualdo Six énekegyüttes frissen megjelent fölvételének karnagya Owain Park.