Műsorújság

Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária

Megrendezték az első Vasi Pajtaszínházi Szemlét, melynek célja az volt, hogy az amatőr színjátszócsoportok megismerjék egymást, ihletet merítsenek egymás szakmai, illetve közösségépítő munkájából, és ennek nyomán személyes kapcsolatokat, együttműködéseket alakítsanak ki.

Évtizedekkel ezelőtt egy családi fotográfiának is beillő alkotásával vonta magára a figyelmet Hauser Beáta. A Reménység egy családot mutat be, amelynek tagjai tekintetének fókuszában egy ijedt szemű kisfiú, a család reménysége áll. Ennek a várakozásteljes pillanatnak a megörökítése. 1984-ben a 8. Fal- és Tértextil Biennálé nagydíját hozta meg a művésznek. Hauser Beáta mindig szívesen rajzolt, véletlenül került textil szakra, ám a grafika továbbra is foglalkoztatta. A Ferenczy Noémi-díjas kárpitművész és grafikus, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, Magyarország Kiváló Művésze tudósítónak vallja magát – legyen szó Aracsról vagy Petőfiről, gobelinről vagy grafikáról. Alkotásain a történelem, a közösségi és a személyes sors egybefonódik, ahogyan Szakolczay Lajos művészetkritikus fogalmaz „hogy összes dolgával együtt lélegző rajz legyen. Számára nem a festett kartonok képvalóságának pontos átvitele, az egyébként nem lebecsülendő, sok száz éves szövési mód- a francia gobelin- jelenti az izgalmat, hanem a jól kigondolt kompozíció munka közbeni esetleges alakítása. Hogy ne menjen veszendőbe egyetlen új, az alkotási lázat forrponton tartó invenció sem” Hauser pályája meghatározó fordulópontjának nevezi azt a kiállítást, amelyről épp emiatt hosszasabban beszélünk. Amiről alig beszélünk: az a néhol fanyar, fájdalmas szépség, amely alkotásain felfedezhető. (Fotók: Ámen Gellért, forrás Magyar Művészeti Akadémia, portré: Veres Ádám, Magyar Katolikus Rádió)

Jávor Béla: A szükséges rossz Minden rosszban van valami jó – tartja sok mondásunk egyike, amely megbízhatóan kifejezi a magyar jellemet. Az örök legyőzhetetlenséget, amikor vesztettünk, de fel nem adjuk, mert mindig találunk valami apróságot, amelyre ráfoghatjuk, hogy a negatív végeredmény mellett apró pozitívum. Nézzük példának okáért az 1954-es labdarúgó világbajnokságot, ahol a magyar Aranycsapat volt a legnagyobb favorit, amelyik évek óta nem szenvedett vereséget, a döntőben azzal az NSZK-val került szembe, amelyet a selejtezőben már nagy gólaránnyal megvert, már csak le kellett küldeni a meccsre a futball cipőket és megvan a világbajnokság, s erre mi lett? Vesztettünk 3:2-re, úgy éreztük, hogy Mohács óta nem érte nagyobb csapás a nemzetet. Elvégeztük a gyászmunkát, ahol nem felejtettük el felmutatni, hogy bukás ide, csatavesztés oda, de a gólkirály Kocsis Sanyi lett, 11 góllal. Szerény vigasz, de vigasz. Minden rosszban van valami jó. Vagy itt van a Trianoni szerződés, ahol elvesztettük az ország területének kétharmadát s került idegen államok fennhatósága alá egyharmad nemzetnyi magyarság. Ennél nagyobb katasztrófa nem ért az utolsó száz évben nemzetet, mégis a rosszban a jó: legalább nincsenek kisebbségi problémáink, hiszen a maradék országban már nincsenek kisebbségi nemzetek és megszűntek az ezzel járó gondok. Optimizmus ez vagy önbecsapás? Vagy csupán ostya ez a gondolkodás, amellyel lenyelhető a keserű por, amelyet ellenfeleink adnak be nekünk. Önbecsapás vagy mégis gyógyszer, amely segít elviselni az elviselhetetlent. Ettől teljesen más, amit úgy nevezhetünk, hogy a szükséges rossz. Mitől szükséges a rossz? Hiszen senki sem akarja a rosszat, mégis néha a rossz eredményezi a jót. Egyik ügyfelemet baleset érte, s miközben orvosai e baleset elhárításán dolgoztak, derült ki, hogy daganata van, olyan daganat, amelyről nem is tudott, s amely felfedezése nélkül idővel már visszafordíthatatlan folyamatot indított volna el. A balesete tehát a szükséges rossz volt, mert általa vált gyógyíthatóvá addig ismeretlen daganata, balesete tehát a szükséges rossz volt, hiszen e rossz nélkül nem éri őt jó. Vagy mondok más példát, egy másik ügyfelem – idős asszony – mondta el, hogy évtizedekkel ezelőtt szeretője lett egy nős embernek, akivel hosszú időn keresztül állt fenn kapcsolata s ezalatt ő, aki sosem volt vallásos, ettől a férfitől – bármily paradox – de eltanulta a hitet. Ő, aki szüleitől sosem kapott semmit Istenről, akinek Jézus egy homályba vesző, templomban rejtőző személy volt, ettől a férfitől eltanulta a hitet és miután hosszú évek után szakítottak ő azzá vált, akivé sosem lett volna e kapcsolat nélkül, hiszen ez a kapcsolat hozta meg számára az Isten megismerését és ma már tud segítségül lenni környezetének, ateistából hívő lett és maradt. Íme a szükséges rossz, mert a házasságtörés teológiailag és erkölcsileg megfelel a rossznak, de ez a rossz kellett ahhoz, hogy ügyfelem elnyerje a jót. S ne feledjük Júdás esetét sem, aki elárulja Mesterét, aki az utolsó vacsora után a templomőrséget kivezeti a Getszemáni kertbe és csókkal azonosítja az Emberfiát. Az árulás maga a rossz, Dante poklában a legmélyebb bugyorba az árulókat helyezi el, de a legrosszabb, ha az Istent árulja el valaki s mégis, tudjuk, hogy ezen árulás nélkül nincs megváltás. Júdás a szükséges rossz a világtörténelemben, ahhoz, hogy az Isten megválthassa az emberiséget kell Júdás árulása. Lehetett volna Jézust elfogni másként is? Minden bizonnyal, de akkor miért Júdás csókja? Miért e rossz, amely nélkül nincs a jó? Mégis, teremhet-e rossz fa jó gyümölcsöt? A Mester tanítása szerint nem, de arra is emlékezzünk, mit mondott Gábriel, amikor megvitte Máriának az angyali üdvözletet: Istennél semmi sem lehetetlen. S ne feledjük – mondta egyszer egy idős teológiai tanárom – az Egyház még sosem deklarálta, hogy Júdás a kárhozatra jutott, pedig akkor és ott ő volt a szükséges rossz. Az emberi cselekedetek Istennél más megítélés alá eshetnek. Talán az a rossz fa nem is rossz? Mit tudunk mi minderről? Hisz Istennél semmi sem lehetetlen.

Makláry Ákos parókussal, a KÉSZ elnökével Kékesi Enikő riportja.

Gondos László hadtörténésszel Szerdahelyi Csongor riportja.

A fenti mottóval szerveztek nemrég a fogyatékossággal élőket segítő szervezetek Kaposvár belvárosában figyelemfelhívó és esélyteremtő programokban gazdag napot. Gulyás Lóránt összeállítása.

A bélyegekből készült montázsok és kollázsok jelenleg a szegedi Art Hotelben láthatók. Szendrei Judittal, az alkotóval Szabó Csilla beszélget. Karthago koncert holnap a Karavellában, Sóskúton. A Karthago Magyarország, de talán Európa egyetlen zenekara, akik 43 éve változatlan felállásban muzsikálnak együtt. Szigeti Ferenc zenekarvezető mesél az évekről. Hétfőn, 16-án megkezdődött a 29. Szent István Könyvhét. A Don Bosco Kiadó a többi között az „Okosak és balgák” című kötetével vesz részt a szombatig tartó eseményen. A kötet szerzője, az „elsőkönyves” Horváth Dániel, aki egy Szalézi Középiskola magyartanára, vele beszélgetek.

Az elmúlt években az ország számos településén szerveződtek (újjá) a színjátszó körök. A kezdeményezés a Magyar Teátrumi Társaságé és a Nemzeti Művelődési Intézeté, és leginkább a helyi közművelődési szakemberek, illetve a lelkes lakosok érdeme. Folytatjuk a beszámolót ez első Vasi pajtaszínházi szemléről.

Városaink, településeink levegő minőségének adataival a legtöbben talán az időjárás előrejelzéseket közvetítő csatornákon keresztül találkozunk, és legtöbbször akkor, ha az értékek nem túl jók, és emiatt érdemes meggondolni, hogy mennyit tartózkodunk a szabad levegőn, vagy épp mennyit szellőztetünk. De mi a helyzet belső tereink levegőjét illetően? Mitől függ a minősége, mit tehetünk, hogy frissen tartsuk, akár tisztítsuk? Milyen tévhitekkel találkozhatunk? A válaszokat Dr. Szigeti Tamással a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakértőjével keressük.

Müller Miklós (1913, Orosháza – 2000, Madrid) fotótörténetünk méltatlanul kevéssé ismert alakja. A fényképészettel kiskamasz korában örök barátságra lépett művész a szegedi egyetem joghallgatójaként a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának szellemi pezsgésében, Radnóti Miklós, Ortutay Gyula, Baróti Dezső, Erdei Ferenc, Buday György ihlető közösségében talált rá az irányt kijelölő intellektuális műhelyre.

Királyok és szentek – Az Árpádok kora címmel látható kiállítás a Székesfehérvári Szent István Király Múzeumban. Ennek kapcsán az Árpád házi királyokról, uralkodásukról beszélgetünk Marossy Endre történésszel.

Klotz Péterrel, Szőlősgyörök polgármesterével, a vidékfejlesztés és a településfejlesztés helyi megvalósításáról, a község hagyományairól és azok továbbadásáról, Gárdonyi Géza emlékének Gárdonyi-településként történő őrzéséről beszélgetünk. Felhívjuk a figyelmet az évente megrendezésre kerülő Göre Gábor humorkonferenciákra, a helyi borászok által létrehozott Göre borra, a kulturális, kirándulási és sportolási lehetőségekre is. Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince. (fotók: szolosgyorok.hu)

A CPAC, a konzervatív világtalálkozó Budapesten különösen időszerűvé teszi, hogy szóljunk a Sisi című, új osztrák-német sorozatról. Mert a mai médiavilágban a fiatalok az ilyesmik fogyasztásával igyekeznek megtakarítani azt az erőfeszítést, hogy a történelmet könyvekből, vagy a szereplők valós visszaemlékezéseiből ismerjék meg. A kultúra eltörlésének szándéka valósul meg mindabban, amit a történelem hollywoodi átirataként itt kapunk - és ezt érdemes tovább is adni kamasz gyermekeinknek és unokáinknak - hogy elkerülhessék ezt a polkorrekt buktatót.... A képen a sorozat főszereplői. Még a ruhák sem hitelesek...

Jávor Béla: A szükséges rossz Minden rosszban van valami jó – tartja sok mondásunk egyike, amely megbízhatóan kifejezi a magyar jellemet. Az örök legyőzhetetlenséget, amikor vesztettünk, de fel nem adjuk, mert mindig találunk valami apróságot, amelyre ráfoghatjuk, hogy a negatív végeredmény mellett apró pozitívum. Nézzük példának okáért az 1954-es labdarúgó világbajnokságot, ahol a magyar Aranycsapat volt a legnagyobb favorit, amelyik évek óta nem szenvedett vereséget, a döntőben azzal az NSZK-val került szembe, amelyet a selejtezőben már nagy gólaránnyal megvert, már csak le kellett küldeni a meccsre a futball cipőket és megvan a világbajnokság, s erre mi lett? Vesztettünk 3:2-re, úgy éreztük, hogy Mohács óta nem érte nagyobb csapás a nemzetet. Elvégeztük a gyászmunkát, ahol nem felejtettük el felmutatni, hogy bukás ide, csatavesztés oda, de a gólkirály Kocsis Sanyi lett, 11 góllal. Szerény vigasz, de vigasz. Minden rosszban van valami jó. Vagy itt van a Trianoni szerződés, ahol elvesztettük az ország területének kétharmadát s került idegen államok fennhatósága alá egyharmad nemzetnyi magyarság. Ennél nagyobb katasztrófa nem ért az utolsó száz évben nemzetet, mégis a rosszban a jó: legalább nincsenek kisebbségi problémáink, hiszen a maradék országban már nincsenek kisebbségi nemzetek és megszűntek az ezzel járó gondok. Optimizmus ez vagy önbecsapás? Vagy csupán ostya ez a gondolkodás, amellyel lenyelhető a keserű por, amelyet ellenfeleink adnak be nekünk. Önbecsapás vagy mégis gyógyszer, amely segít elviselni az elviselhetetlent. Ettől teljesen más, amit úgy nevezhetünk, hogy a szükséges rossz. Mitől szükséges a rossz? Hiszen senki sem akarja a rosszat, mégis néha a rossz eredményezi a jót. Egyik ügyfelemet baleset érte, s miközben orvosai e baleset elhárításán dolgoztak, derült ki, hogy daganata van, olyan daganat, amelyről nem is tudott, s amely felfedezése nélkül idővel már visszafordíthatatlan folyamatot indított volna el. A balesete tehát a szükséges rossz volt, mert általa vált gyógyíthatóvá addig ismeretlen daganata, balesete tehát a szükséges rossz volt, hiszen e rossz nélkül nem éri őt jó. Vagy mondok más példát, egy másik ügyfelem – idős asszony – mondta el, hogy évtizedekkel ezelőtt szeretője lett egy nős embernek, akivel hosszú időn keresztül állt fenn kapcsolata s ezalatt ő, aki sosem volt vallásos, ettől a férfitől – bármily paradox – de eltanulta a hitet. Ő, aki szüleitől sosem kapott semmit Istenről, akinek Jézus egy homályba vesző, templomban rejtőző személy volt, ettől a férfitől eltanulta a hitet és miután hosszú évek után szakítottak ő azzá vált, akivé sosem lett volna e kapcsolat nélkül, hiszen ez a kapcsolat hozta meg számára az Isten megismerését és ma már tud segítségül lenni környezetének, ateistából hívő lett és maradt. Íme a szükséges rossz, mert a házasságtörés teológiailag és erkölcsileg megfelel a rossznak, de ez a rossz kellett ahhoz, hogy ügyfelem elnyerje a jót. S ne feledjük Júdás esetét sem, aki elárulja Mesterét, aki az utolsó vacsora után a templomőrséget kivezeti a Getszemáni kertbe és csókkal azonosítja az Emberfiát. Az árulás maga a rossz, Dante poklában a legmélyebb bugyorba az árulókat helyezi el, de a legrosszabb, ha az Istent árulja el valaki s mégis, tudjuk, hogy ezen árulás nélkül nincs megváltás. Júdás a szükséges rossz a világtörténelemben, ahhoz, hogy az Isten megválthassa az emberiséget kell Júdás árulása. Lehetett volna Jézust elfogni másként is? Minden bizonnyal, de akkor miért Júdás csókja? Miért e rossz, amely nélkül nincs a jó? Mégis, teremhet-e rossz fa jó gyümölcsöt? A Mester tanítása szerint nem, de arra is emlékezzünk, mit mondott Gábriel, amikor megvitte Máriának az angyali üdvözletet: Istennél semmi sem lehetetlen. S ne feledjük – mondta egyszer egy idős teológiai tanárom – az Egyház még sosem deklarálta, hogy Júdás a kárhozatra jutott, pedig akkor és ott ő volt a szükséges rossz. Az emberi cselekedetek Istennél más megítélés alá eshetnek. Talán az a rossz fa nem is rossz? Mit tudunk mi minderről? Hisz Istennél semmi sem lehetetlen.

A bélyegekből készült montázsok és kollázsok jelenleg a szegedi Art Hotelben láthatók. Szendrei Judittal, az alkotóval Szabó Csilla beszélget. Karthago koncert holnap a Karavellában, Sóskúton. A Karthago Magyarország, de talán Európa egyetlen zenekara, akik 43 éve változatlan felállásban muzsikálnak együtt. Szigeti Ferenc zenekarvezető mesél az évekről. Hétfőn, 16-án megkezdődött a 29. Szent István Könyvhét. A Don Bosco Kiadó a többi között az „Okosak és balgák” című kötetével vesz részt a szombatig tartó eseményen. A kötet szerzője, az „elsőkönyves” Horváth Dániel, aki egy Szalézi Középiskola magyartanára, vele beszélgetek.

Romhányi Beatrix középkor-kutató régész, történész, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára. Angolul, németül, franciául publikál és ad elő -- sőt, erre még latinul is képes --, nemzetközi kutatócsoportokban vesz részt, de mindamellett különleges tehetsége van arra is, hogy közvetlen stílusban, érthetően és szórakoztatóan tud beszélni a tudományterületéről. Saját témájáról a középkori demográfiáról, és az ezzel kapcsolatos új, izgalmas kutatási eredményeiről beszélgetünk.

Királyok és szentek – Az Árpádok kora címmel látható kiállítás a Székesfehérvári Szent István Király Múzeumban. Ennek kapcsán az Árpád házi királyokról, uralkodásukról beszélgetünk Marossy Endre történésszel.

Klotz Péterrel, Szőlősgyörök polgármesterével, a vidékfejlesztés és a településfejlesztés helyi megvalósításáról, a község hagyományairól és azok továbbadásáról, Gárdonyi Géza emlékének Gárdonyi-településként történő őrzéséről beszélgetünk. Felhívjuk a figyelmet az évente megrendezésre kerülő Göre Gábor humorkonferenciákra, a helyi borászok által létrehozott Göre borra, a kulturális, kirándulási és sportolási lehetőségekre is. Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince. (fotók: szolosgyorok.hu)

Egészen különleges helyszínre látogatunk a következő félórában a Tonus Peregrinus énekegyüttes ugyancsak kivételes atmoszférát sugalló felvételeinek köszönhetően. Úticélunk Párizs a XII. és a XIII. század fordulóján és a világ csodái közé tartozó Notre-Dame, amely nem csupán a gótikus építészet egyik csúcsteljesítménye, de a csúcsíveit bezengő középkori egyházi ének révén a zenetörténetben is mérföldkőnek mondható. Hisz épp a párizsi Notre-Dame énekesiskolája az a színhely, ahol a középkori egyszólamúságot fölváltotta a többszólamú, polifón liturgikus kórusmuzsika. Kézenfekvő a műfajok közt jelentkező párhuzam: míg a román építészet vaskos oszlopai között a szigorú rendet követő gregorián ének szólt, a gótika egekbe szökő oszlopkötegeihez jobban illik a szeszélyesen hullámzó többszólamúság. A zenei forradalom élén a Notre-Dame két karvezetője, Perotinus és Leoninus mester állt, és szerzeményeik szerencsés módon ránk maradtak a párizsi Nagy Énekeskönyv lapjain. A Szűz Máriát dicsőítő ének után a 98. zsoltár hangzik föl: „A föld minden határa látta Istenünk üdvösségét. Ünnepeljétek az Urat, országok, mind, örüljetek és vigadjatok!”