Év végi visszatekintő
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
A karácsony utáni szürke, kissé szomorkás téli hangulatot egy kellemes nyáridéző válogatással igyekszem színesíteni.
Teszünk egy sétát a szarvasi, majd a tiszakürti arborétumban; ezt követően a fóti Somlyó mészkő domborulatára kapaszkodunk fel.
Bár a hangok a tavaszt és a nyárelőt idézik, mindhárom helyszín a téli időszakban is látogatható; a tanösvény szabadon, a gyűjteményes kertek rövidített nyitvatartási idővel várják a vendégeket.
kulturális paletta
MMA sorozat 7/5.: Tordai Hajnal,
Stummer Márton és a latin-amerikai gitárzene,
Kultúrmorzsa
szerkesztő: Szentimrei Kristóf
Itt az Akvarellben az év utolsó két hetében minden hétköznap a Magyar Művészeti Akadémia megbízásából egy-egy jeles alkotónkkal beszélgetünk a tavaly december 24-én, még Ferenc pápa által „A remény zarándokai” mottóval meghirdetett 27. rendes szentév kapcsán. A 7 részes sorozat ötödik epizódját hallgathatják meg, beszélgetőtársunk Tordai Hajnal, Jászai Mari-díjas jelmeztervező, kiváló és érdemes művész, az MMA rendes tagja, akit Kovács Éva Rebecca kérdezett.
„Mivel tanulmányaimat gyermekkoromban nem a komolyzenével kezdtem, így kialakult bennem egy improvizációs készség, melyet a zeneszerzés, a jazz és a komolyzene terén szintén tudok hasznosítani.”
Ezt vallja magáról Stummer Márton gitárművész, aki több nemzetközi verseny díjazottjaként és a tradicionális latin-amerikai gitárzenét játszó Cafuné együttes vezetőjeként vált elsősorban ismertté, de emellett a zeneszerzés és a tanítás is fontos részét képezi a mindennapjainak. Hogy milyen tervekkel és célokkal vág neki az újévnek, ennek apropóján faggatta őt Szentimrei Kristóf rádiónk stúdiójában.
Adásunk végén Kultúrmorzsa rovatunkat hallhatják, melyben a szilveszterre és az újév első napjaira ajánl több budapesti programot is a figyelmükbe a szerkesztő, Szentimrei Kristóf.
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Kép forrása: Stummer Márton közösségi oldala
karácsonyi idő karácsony nyolcada, 6. nap
** Lk 2,36-40 **
Felolvassa: Varga László
Volt egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon előre haladt már napjaiban, miután férjével hét esztendeig élt szüzessége után; nyolcvannégy éves özvegy volt, és nem vált meg a templomtól, böjtöléssel és imádsággal szolgált ott éjjel és nappal. Ő is odajött ugyanabban az órában, dicsérte az Urat, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Izrael megváltását. Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, az ő városukba, Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött, telve bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt vele.
Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
„Csak ha az irigységen úrrá lettél, és másokért fáradozni kezdtél, akkor leszel igaz lovaggá.”
Szerkesztő: Tóth J. András
A fenti jelmondat olvasható az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátusának a honlapján.
A Borlovagrend a közelmúltban adományozásával segítette a Farkas Edith Katolikus Szeretetotthont és a Magyar Pálos Szerzetesrendet is.
Ez utóbbi, szentmisével egybekötött eseményen a lovagrend hazai szervezetének első prokonzulját, Dr. Mészáros Sándor borlovagot kértük mikrofon elé.
A Horthy-rendszer 0. percéről: az Aradi-kormányról írt szakmai tanulmányt Tóth Marcell doktorandusz.
Riporter: Tráser László
Tóth Marcell történész-doktorandusz, szegedi levéltáros tanulmányának célja, hogy az 1919 májusában francia támogatással Aradon megalakult kabinet létrejöttének előzményeit, tevékenységét, tagjainak mezőhegyesi internálását, majd megszűnését bemutassa.
Az aradi Magyar Minisztérium hivatalosan 1919. május 6-tól május 30-ig működött, s e 25 nap mintegy felét is román internálásban töltötte tagjainak többsége. A kormány létrejöttéhez a legjelentősebb lökést a helyi francia megszálló csapatok adták, az ő kezdeményezésük, támogatásuk nélkül sem az ellenforradalmi mozgalmak nem jöttek volna létre, sem a kabinet nem alakult volna meg. Gróf Károlyi Gyula szinte véletlenül került az élére, tagjai között pedig az aradi és temesvári polgári elit, a különböző polgári pártok képviselői mellett a zavaros időszakra jellemző kalandorok is jelen voltak. A kabinet valódi kormányzást nem folytatott, csupán próbálta azt imitálni. [...] Kisebb sikereket azonban elértek - olvasható Tóth Marcell történész doktorandusz, szegedi levéltáros tanulmányában.
Mit hozzon a 2025-ös esztendő? - fehérvári lelkipásztorok újévi gondolatai
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Az esztendő utolsó napja különös jelentőséget kap az életünkben, mert szeretnénk lezárni a régit és reménykedünk egy új kezdetének lehetőségében. Biztosan van valami, ami ebben az évben véget ért, és lesz olyan, ami az újévben elindul, változást hoz az életünkben.Az újév küszöbén újra feléled a remény bennünk, hogy lesz időnk és energiánk arra, hogy jobban figyeljünk magunkra, rendezzük emberi kapcsolatainkat és több napot töltsünk majd pihenésben és örömben.
A Házunk táján műsorában fehérvári lelkipásztorok beszélnek arról, hogy a ránk köszöntő évben sem kell, hogy a félelem és az aggodalom ülje meg szívünket, mert Istennek mindig van megoldása.
„Csak ha az irigységen úrrá lettél, és másokért fáradozni kezdtél, akkor leszel igaz lovaggá.”
Szerkesztő: Tóth J. András
A fenti jelmondat olvasható az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátusának a honlapján.
A Borlovagrend a közelmúltban adományozásával segítette a Farkas Edith Katolikus Szeretetotthont és a Magyar Pálos Szerzetesrendet is.
Ez utóbbi, szentmisével egybekötött eseményen a lovagrend hazai szervezetének első prokonzulját, Dr. Mészáros Sándor borlovagot kértük mikrofon elé.
mesés irodalom
1.) A szép Katarina története
sziciliai népmese, Benedek Elek gyűjtéséből
Felolvassa: Gáspár Kata
Szerkesztő: Varga Andrea
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Varga Ramona
Rendező: E. Román Kata
____________________________
2.) Ámosz báránya
Oláh János fordításában
Felolvassa: Sudár Annamária
Hangmester: Liszkai Károly és Gera Csilla
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
Rendezte: Varga Andrea
karácsonyi idő karácsony nyolcada, 6. nap
** Lk 2,36-40 **
Felolvassa: Varga László
Volt egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon előre haladt már napjaiban, miután férjével hét esztendeig élt szüzessége után; nyolcvannégy éves özvegy volt, és nem vált meg a templomtól, böjtöléssel és imádsággal szolgált ott éjjel és nappal. Ő is odajött ugyanabban az órában, dicsérte az Urat, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Izrael megváltását. Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, az ő városukba, Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött, telve bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt vele.
Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
kulturális paletta
-MMA sorozat 7/6.: Ifj. Sapszon Ferenc
-Sonkodi Rita tárlata
-A bécsi Pázmáneum 400. évfordulójára
Szerkesztő: Tóth J. András
Kulturális palettánkban az év utolsó két hetében minden hétköznap a Magyar Művészeti Akadémia megbízásából egy-egy jeles alkotónkkal beszélgetünk a tavaly december 24-én, még Ferenc pápa által A remény zarándokai mottóval meghirdetett 27. rendes szentév kapcsán.
Ezúttal Ifjabb Sapszon Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Liszt-díjas karnagy, zeneszerző, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola alapítója és művészeti vezetője a vendégünk, a riporter Juhász Előd.
Klebelsberg Kunó a két világháború között 10 éven keresztül volt kultuszminiszter. Kivételes alkotó, géniusz volt, akinek Sonkodi Rita festőművész állított emléket, – mintegy 30 képen örökítette meg az egykori államférfi és felesége alakját. A festmények a Szegedi Tudományegyetem Rektori Épületének aulájában január közepéig tekinthetőek meg.
A kiállítót Tráser László kérte mikrofon elé.
Egy magyar papnevelő intézet az idők viharában – A bécsi Pázmáneum 400 éve címmel remek kiadvány jelenet meg a kerek évforduló alkalmából, amely Fazekas István történész, Varga János rektor, Vertel Beatrix könyvtervező és Püspöki Apor fotográfus közös alkotása. A kiadványt december 10-én mutatta be Erdő Péter bíboros, ifj. Bertényi Iván történész, valamint a szerzők a D50-ben. Szerdahelyi Csongor összeállítása.
Placid avagy játszma a Halállal
Egy Magyar Hős
Vendég: Földváryné Kiss Réka és Szabó Borbála
Szerkesztő: Liptay Katalin
Nemrégiben, a Gulág Emléknapon ismét előadták a Placid avagy játszma a Halállal című kétszemélyes darabot, amelynek szerzője Szabó Borbála. Az Urániában zajlott ünnepi előadás bevezető beszédét Földváryné Kiss Réka történész tartotta. A színmű főhőse Olafsson Placid bencés paptanár, akit koholt vádak alapján elítéltek, a Szovjetunióba hurcoltak és tíz évet töltött munkatáborokban. Éppen a Rákosi érában ért haza és szabad volt neki ismét fizikai munkát végezni. Csak a rendszerváltás után rehabilitálták. Hogyan tudta megőrizni az életerejét és a humorát totális külső szabadsághiányban, rettenetes körülmények között? Hát úgy, hogy megtalálta az életfeladatát. Vagy az talált őrá. Társaiban tartani kellett a lelket és ő pontosan így cselekedett. Négy bölcs élettanácsot fogalmazott meg a gulágon, de ezek nem szerepelnek a beszélgetésben. Nézzék meg a színdarabot vagy olvassanak Placid atyáról és tőle is, számos könyv áll rendelkezésre az ismerkedéshez. Ott találkozni fognak a ma is aktuális jótanácsokkal.
Az irodalom sebeket gyógyít és értékeket közvetít ...
Szerkesztő: Gulyás Lóránt
Mai magazinunk középpontjában az irodalom áll, de közvetve nemzeti és dunántúli hagyományokról, ősökről és tehetséges utódaikról, értékmentésről és közösségépítésről is szó lesz.