1. Különleges fúvós muzsikával búcsúztatjuk az Óesztendőt a Zenei Kincsestárban: ma és holnap este a magyar Aulos együttes remek feldolgozásai szólnak régi és még régebbi évszázadok szórakoztató muzsikájából. Az Aulos együttes –nevéhez híven- fúvós hangszerekre: furulyákra, barokk furulyákra, pánsípra, ütőkre és lantfélékre építi repertoárját. Ma a középkor kimeríthetetlen tárházából, holnap az újkori műzene fénykorából való muzsikát játszanak. Elsőként –kissé a szilveszteri alakoskodások szellemében- A csata című madrigál-feldolgozás hangzik föl. Bizony: Vivaldinak és az utána következő komponistanemzedékeknek bőven volt miből meríteniük, ha programzenét írtak: a csatajelenetek megzenésítésének alapjait például a következő szerzemény alkotójához hasonló, névtelen mesterek rakták le.
2. A szertelen, ábrázoló muzsika világából most húzódjunk be az ábrándozó muzsika intimebb termeibe: a francia Robert de Visée Prelüd, Sarabande és Bourrée című fantáziája a barokk lantszvitek világába vezet.
3. Két tételes átirat következik: Paduana és Intrada Johann Abraham Peter Schulz lüneburgi születésű zeneszerző műhelyéből. A padova városát idéző táncforma voltaképp a pavane régies megnevezése, az intrada –azaz bevonulás- pedig azt is eszünkbe idézi, hogy termékeny, mégis elfeledett komponistája sikeres operaigazgatóként működött Berlinben.
4. Padovából térjünk be nemes Sopron városába! Hisz a soproni virginálkönyvből felhangzó, szívmelengető magyar melódiák mind a mai napig táncra perdítik a hallgatót!
5. Ne lankadjon a táncos kedv: Pavane és Gaillarde csendül – éppenséggel bizonyos Garillarde-Gervaise tollából. A tánc névadója mégsem ő, hisz a gaillarde vagy gagliarda annyit tesz: „erőteljesen”.
A Johann Christoph Pepusch nevezetű mester életútja kísértetiesen hasonlít Händelére: ő is Németföldről került Angolhonba, és vált oly népszerű londoni szerzővé, hogy pontosan a nagy Händel egyik fő riválisaként vonult be a zenetörténetbe. Az Aulos együttes búcsúzóul az ő F-dúr concertóját játssza – azazhogy: fújja.
