Zenei kincsestár

1-6. A Zenei Kincsestárban ma egy ismert filozófust érhetünk tetten muzsikálás közben. Jean-Jacques Rousseau, a francia felvilágosodás meghatározó teoretikusa, emberjobbító elméleteinek épületén serénykedve, lesújtó véleményt fogalmazott meg korának francia muzsikájáról. A francia nyelv –írta egy pamfletben az 1750-es években- teljességgel alkalmatlan arra, hogy sikeres muzsikát szerezzenek rá: sem ritmikája nem adott ehhez, sem hangzóinak kellemetlen volta nem teszi kívánatossá az operaszínpadokon. A filozófus azonban nem hagyta annyiban a francia muzsika kilátástalan helyzetét: hamarosan maga fogott hozzá, hogy ellenpéldát állítson a jövő francia komponistanemzedékei elé. A francia udvari operajátszást Lully zenei diktatúrája uralta a maga szimbolikus és vértelen látványosságaival, Rousseau ezért megkísérelte a lehetetlent: keresetlen, kedves kis történetet állítani az újabban divatba jött komikus opera színpadára. Ma este a zenetörténet egy érdekes kísérletének lehetünk tanúi: Jean-Jacques Rousseau vígoperájának, az 1752-ben bemutatott Falusi jósnak részletei szólalnak meg műsorunkban. A történet megegyezik Mozart gyermekkori zsengéjének, a Bastien és Bastienne-nek történetével. A falusi színen egy pásztorlány, szerelmese és egy idősebb, jövendőmondó hírében álló parasztember tűnik fel. A lányka féltékeny a közeli kastély úrnőjére. Az öreg erre rögtönöz egy történetet egy nem létező udvarlóról, és a féltékenység színvallásra készteti végre a legényt. Mozart, a Singspiel jövendő óriása, bájos muzsikát komponált a pásztori témához. A kedves kisopera erényei akkor igazán szembeötlőek, ha meghallgatjuk az 1752-ből való Rousseau-féle eredetit. A műkedvelő szerző alkotásában, aki értekező prózájában lázongva sürgette az abszolutisztikus francia zene trónfosztását , egyebet sem találunk az ancient régime árkádiai élőképeinek kimódoltságánál, kitömött nadrágokat, fennkölt cipellőbillegetéseket és rizsporos hajbókolásokat elénk idéző formalitásoknál. A falusi jós teljességgel beleragad a későbarokk manírokba: bábjáték-zenénél semmivel sem eredetibb muzsikája nem szabadulhat az elérhetetlen példakép, Lully bombasztjaitól, pásztorszerelmi szimbolikája pedig zavaróan etikettszerű. E sablonos megújulásból aligha teremhetne meg Susanna és Figaro! Tekintsük hát ínyenc párizsi időutazásnak a Rousseau-különlegességet, melynek előadói: Janine Micheau; Nicolai Gedda; Michel Roux és Louis de Froment Kamarazenekara.