"Valaki ír a kezeddel"

TORNAI JÓZSEF: MINDEN, AMI VIRÁGZIK

A virágok elszáradnak, leperegnek,
elhervadnak, megsárgulnak, szétzörögnek,
összerothadnak, visszatérnek a földbe,
szirmaik megpöndörödnek-csavarodnak,
kelyhük lelottyad: azt mondják:
a szépség megmarad, a kert növény-roncstelep
lesz, a szerelem megmarad, a szeretők
elbúcsúznak: a virágokat tépi-szökteti
Halottak Napja után a szél, a virágok összeesnek,
megrozsdásodnak, száruk cafatos és
mocsár-szagú, mintha a halál írna velük
romlott-zöld parancsokat nekünk:
nekünk? mindenkinek, mindennek, ami
virágzik, aki virágzik: azt súgják a virágok:
isten szine-látása vagyunk, nézz ránk,
ilyen lesz az Atya-Fiú-Szófia-Szentlélek,
meglátod, mikor mind a négy évszak
leborul előtted a Megzavarhatatlanság
Vizein; ott lesz minden, ami virág, mindenki,
aki virágzik és nem fonnyad el, nem szóródik
atomokká, nem rothad, nem sárgul csúffá,
nem bűzlik: illatos a mennyei Kék Rózsa
az Elborult Arcú Kertész kezében;
a virágok kibontakoznak, kármin tölcsérré
nyújtóznak, énekelnek, nappá fénylenek,
mindenség-magot szórnak; a virág szépség,
a szépség virág: ez a virág-tan, és nézd:
a virág lába, a virág szeme, a virág öle,
a virág haja, a virág selyemmintás húsa,
a virág zenélő ujja, a virág ajkai, melyekkel
újra meg újra férfivá és nővé csókolja
a Mindenség-horizontot, és a virágok
lekonyulnak-fölemelkednek, szemétté válnak -
ragyogássá nőnek, iszappá, mocsokká
züllenek - szines ejtőernyőként utaznak az
égbolton; büdös cafat és trágya minden virág ősszel
és nap-köntösbe öltözött himnusz
tavasszal; virágok: lét-szívek, nem mondhatom,
hogy ne száradjatok el, hova lenne akkor a gyönyör-
lüktetés halál és nemzés közt, a nagyzenekari
fortissimo és pianissimo? mindennapi
elszakadás és misztikus találkozás: hova?
Mi fut föl gyökértől a smaragd száron át
a szirom-fejig, arany-pántos mag-burokig,
milyen sóhaj száll a legalsó penészes káoszból
isten csillag-fonatos bozontjáig?
Bebalzsamozott virágok nem virágok, kovácsoltvas
szirmok nem virágok; a virágok csak moccanások,
gyors moccanások, szines mozdulatok,
ez a bűvösségük, ez a szerelem. Úgy emelem
föl az utolsó fagy-viaszos krizantin-szálat, ahogy
azt a keresztre-feszített Virágot vitték
a hegy szájába az asszonyok, aki harmadnapra
paradicsomi szirmokkal-bibével újra
megnyitotta kelyhét és illatozott.