"Valaki ír a kezeddel"

ILLYÉS GYULA: 9, Rue Budé

Mint egy igazi nagy költő, e padlásszobában
éltem három évig, - föl-alá járkáltam,
hajamat turkáltam s asztalomra dőlve
egy végtelen verset írtam éjjelente,
egy nagy hőskölteményt, amely egyre hosszabb,
egyre kegyetlenebb lett és egyre rosszabb -

úgy küzdöttem vele, mint György a sárkánnyal -
éjről éjre újfent komor harci lázzal
dobtam magam reá, ott a tetők felett
ég és föld között, míg a kis nyulánk sziget,
Szent Lajos szigetje bárkaként recsegett
alattunk a szélben s szinte útnak eredt,
előre, a jövő dühöngő tengerén...

akiért a harc folyt, szelíd szűz volt, - szegény
hetente változott, az idő folyamán
csendes megadással cserélgette haját,
arcszínét, az arcát, lábait, sóhaját,
nőtt, majd összement, - mord hőseim mögötte
méltó ámulattal bámulhattak össze,
ha közöttük büszkén, emelt fővel tova-
sietett, - mert lelke, a lelke, az soha
nem változott semmit, hasonkép hűsége -

egy Kutnjánsky Liza nevű lengyel nőbe
voltam szerelmes, majd Germaine Joyeusebe,
majd Odette Lacosteba, Levinson Lujzába,
Manon De Chambartba, Marie Trépinardba,
s a legszebbe, a szép kommunista lányba,
Orosz Annába és annak a hugába
és emlékezetből Veszeli Pannába,
legtöbbjükbe, sajna, egészen hiába...

Nyugat · 1932. 4. szám