2007. 11. 11. 16:00 irodalmi és versműsorok

"Valaki ír a kezeddel"

vasárnapi versműsor. Vörös István versei. Szerkesztő: Varga Zoltán
Vörös István 1964. szeptember 20-án született Budapesten. Költő, író, drámaíró, kritikus, műfordító. Irodalmi munkásságáért többek között Déry-, Füst Milán- és 2000-ben Év Könyve-díjat kapott. 2003-ban a szakma József Attila-díjjal jutalmazta.

Vörös költészete alapvetően kép-alapú költészet: verseiben metaforák, hasonlatok, allegóriák dominanciájával találkozhat az olvasó. Vörösnél kezdetben nem az ige van, hanem a kép, ami elkezd mozogni, változni, történeteket teremteni, a költőnek nem kell mást tennie, mint feszülten figyelni, merre tart metaforája, mivé változik át, milyen történeteket teremt. (forrás: litera.hu)

VÖRÖS ISTVÁN
Mi a jótlanság?

Nem akarok egyedül maradni. Tudni
szeretném, hogy az egyensúly, amit
teremtettem, vagy ami engem teremtett,
minél tovább fönnáll. Egybetartani
egymást, ez a feladatunk. Nem a saját

személyünk egysége, a másoké kell
fontos legyen. Nem a saját lélektanunk
mozgat, másokért vagyunk okosak és
buták, jók és jótlanok. Amit mi
teszünk, azt más teszi és más javára.

Mi a jótlanság? Alapállapot, mely
használatlan lelki tekervényeinkben
úgy megül, mint újszülött beleiben
a magzatszurok. Születés után eltávozik.
A lélek használatlan tekervényei is

megtelnek fekete masszával, mint árvíz
idején a szenespince. Ez a még-nem-lét.
Apadás és a sár kihordása után lehet
szellőztetni, fertőtleníteni kénrudakkal.
Aztán fölajánlani öregek otthonának,

teázónak - alacsony bérleti áron.

A műsor további adásai

2007. 12. 16.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. Válogatás Gyurkovics Tibor költő verseiből. Szerkesztő: Illés-Vizler András

2007. 12. 09.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. Várady Szabolcs versei. Szerkesztő: Varga Zoltán

2007. 12. 02.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. József Attila verseit Jordán Tamás mondja el. Műsorunkkal a 70 éve elhunyt költő életműve előtt tisztelgünk. Szerkesztő: Illés-Vizler András.

2007. 11. 25.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. " Ma és most, mindig helyetted" Válogatás magyar költők nőkhöz írt verseiből. Szerkesztő: Varga Zoltán. Felelős szerkesztő: Poór Tünde

2007. 11. 18.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. A 80 éves Lator László költő köszöntése. Szerkesztő: Illés-Vizler András

Épp ezt az adást nézed
2007. 11. 04.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. "Akárki is volt ő, de fény, de hő volt." Válogatás Halottak napi versekből. Szerkesztő: Illés-Vizler András

2007. 10. 28.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. Erdélyi lírikusok. Válogatás Áprily Lajos, Dsida Jenő és Reményik Sándor verseiből. Szerkesztő: Varga Zoltán

2007. 10. 21.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. Gérecz Attila emlékezete. Szerkesztő: Tar Éva

2007. 10. 14.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor Kukorelly Endre versei

2007. 10. 07.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. Köszöntjük a 80 éves Tornai József költőt. A verseket Lázár Csaba mondja el. Szerkesztő: Illés-Vizler András

2007. 09. 30.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor "Magyar táj, magyar ecsettel" - válogatás magyar költők tájleíró verseiből Szerkesztő: Varga Zoltán Felelős szerkesztő: Poór Tünde

2007. 09. 23.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor "A Sion-hegy alatt" - válogatás magyar költők istenes verseiből Szerkesztő: Varga Zoltán Felelős szerkesztő: Poór Tünde

2007. 09. 16.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. Rónay György verseit Lázár Csaba mondja el. Szerkesztő: Illés-Vizler András. Felelős szerkesztő: Poór Tünde

2007. 09. 09.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor Illyés Gyulára emlékezünk. A költő verseiből Illés-Vizler András válogat. Felelős szerkesztő: Poór Tünde

2007. 09. 02.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. Balla Zsófia versei. Szerkesztő: Varga Zoltán. Felelős szerkesztő: Poór Tünde