Zenei kincsestár

„Magasztaljátok, ti szolgái az Úrnak, magasztaljátok az Úr nevét! Az Úr neve áldott most és mindörökké! Napkeltétől napnyugtáig dicsőítsék az Úr nevét! Fönséges az Úr minden nép fölött, dicsősége felülmúlja az egeket. Ki olyan, mint az Úr, a mi Istenünk, aki a magasságban trónol, aki letekint az égre és a földre? A gyengét fölemeli a porból, a nyomorultat fölsegíti megvetettségéből. Előkelők közt ad neki helyet, népének legjobbjai közt. A magtalannak helyet ad a házban, hogy mint anya örüljön gyermekeinek.” Ahogyan a 113. zsoltár hirdeti az irgalom eljövetelét, úgy tör fel a fény a gregorián tónusból hamarosan Georg Friedrich Händel Kármelita vecsernyéjének Laudate puerijében. Händel 1707-ben Rómában találkozott a katolikus zenés liturgia bámulatos gazdagságával, és ez a fiatalkori élmény félreismerhetetlenül rányomta bélyegét későbbi oratóriumművészetére. Római pártfogója, Carlo Colonna bíboros közvetítette Händel számára a felkérést a Kármelhegyi Boldogasszony ünnepi zsolozsmáinak megzenésítésére, és a protestáns komponista színpompás hangszereléssel, ragyogó melódiákkal hálálta meg a bizalmat: olaszabb kompozíciót hagyva az utókorra az itáliai mestereknél. A ma este megidézett Laudate pueri a Kármelita Vecsernye második zsoltára. Az újabb kármelita zsoltártónus a 122. zsoltárt imádkozza: „Öröm töltött el, amikor jelezték: Indulunk az Úr házába! Lábunk már átlépi kapuidat, Jeruzsálem!” Ezt követően a vesperás elveszettnek vélt, ámde 1984-ben előkerült himnusza hangzik föl a Szeplőtelen Szűzanya dicsőítésére – a Megváltás ujjongásával koronázva az ószövetségi advent reménykedését. Händel Kármelita Vesperását Andrew Parrott együttese, a Taverner consort szólaltatja meg.