"Valaki ír a kezeddel"

SINKA ISTVÁN költő, író 1897. szeptember 24-én született Nagyszalontán és 1969. június 17-én halt meg Budapesten.

Ősei pásztorok voltak, tízéves korától ő is bojtárkodott a bihari pusztákon. 1919-ben nősült, majd Vésztőre költöztek, ahol alkalmi munkából, napszámból élt. Versei 1930-tól jelentek meg, először a Magyar Falu, majd Bajcsy-Zsilinszky lapja, a Szabadság közölte azokat. Első önálló kötetét a szeghalmi református gimnázium adta ki Himnuszok Kelet kapujában címmel 1933-ban. Ezt követően két éven át a Komádi és Vidéke munkatársa. ’35-ben Barsi Dénessel és Szabó Pállal megalapította a Kelet Népét; két év múlva Budapestre költözött. ’39-ben Püski Sándor kiadta gyűjteményes kötetét Vád címmel, majd további könyveit is. Országszerte ünnepelt költő, rendszeresen szerepelt a népi írók estjein. Részt vett az 1943-ban megrendezett szárszói találkozón is. Elhatárolta magát a hitlerizmustól és a bolsevizmustól egyaránt. ’45 után bizakodó versekkel üdvözölte a demokratikus reményeket. Egyre erőteljesebb támadások érték korábbi indulatos, nacionalistának minősített megnyilatkozásai miatt. Lassanként kiszorult az irodalomból, a tiltott írók listájára került. ’57-től jelentek meg újra versei. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott.
Költői világképét a népköltészet balladai rétegének és az átélt árvaság, cselédsors, szegénység motiválta közösségi indulatnak a találkozása formálta egyénivé. Igazi hangjára akkor talált rá, amikor a Pásztorénekben a maga és sorstársai életét mutatta be. Dalaiban, balladáiban a közvetlen tárgyszerűség látomásos, szürrealisztikus elemekkel kapcsolódik össze. A pásztorvilág borzongató mélységeit erős szociális indulattal fejezi ki. A népi lírába a magas kultúra által még nem alakított, barbár, kemény látásmódot hozott. Verseiben és drámai hőfokú novelláiban, valamint önéletrajzában, a Fekete bojtár vallomásaiban a nincstelen magyar parasztság világképe enciklopédikus teljességgel szólal meg. Utolsó költői korszakában a szociális indulatot a lét kérdéseinek érzékeny, transzcendens távlatokba vezető vizsgálata váltja föl. Ekkor írja kései szerelmes verseit is, az Éna-dalokat.