1-7. A Zenei Világnap utolsó félórájában egy 1838-ban keletkezett zongoraciklus tételeiből kínálunk válogatást Tzimon Barto nagyszerű lemezéről. Robert Schumann Chopinnek dedikált, opus 16-os sorozata, a Kreisleriana különös irodalmi ihletést mondhat magáénak. E. T. A Hoffmann, az Offenbach által is megörökített romantikus polihisztor egyfajta zeneesztétikai hitvallásnak is tekinthető, víziókkal és zenefilozófiai spekulációkkal ötvözött novellában teremtette meg a különc karmester, Johannes Kreisler figuráját. A Hoffmann alteregójának nevezhető Kreisler vérbeli romantikus szituációkban ad találkozót a múzsának: látomásos pillanataiban eksztatikus erejű rögtönzéseket játszik zongoráján, de ami keveset egyáltalán papírra vethet a delejes hirtelenséggel rátörő zenei képzetekből, azt másnap reggel rendre a kályhába veti. Hoffmann zenei elveinek képletes kifejezése ez: mint írja, a zene tárgya maga a végtelen, s így érthető, hogy a megrendítő titkok feltárulásaként megmutatkozott zenei világoknak csak halvány lenyomata mindaz, ami papírra vethető. Schumann tehát nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy megkomponálja a képzeletbeli Kreisler karmester látomásos szerzeményeit, melyekhez Hoffmann az alábbi kívánalmakat társítja: „Végtelenül felséges és csodálatos zene. Az ember minden érzékével feléje fordul, s egy új, megdicsőült élet már idelent is kiszakítja a földi lét szorításából, nyomasztó kínjából.” A komponistának e kínok átélésében nem kis segítségére volt kilátástalannak tetsző szerelme Clara Wieck irányában. Neki dedikálta a ciklust, és a kísérőlevélben leírta: „Te vagy a mű egyedüli tárgya. Kreislerianának fogom címezni, és mosolyogva fogod fölismerni benne önmagadat.” Tzimon Barto zongorázik.
LEKONF: A Zenei Kincsestárban Robert Schumann Kreislerianájából Tzimon Barto zongorázott. A műsort Marton Árpád szerkesztette.
