1-4. Hat csellószonáta. Vivaldi csodálatos szerzeményeiről a Mercure France egy 1740-beli lapszáma ad először hírt egy hirdetés alakjában, amely a művek nyomtatott kiadását kínálja megvételre a párizsi Rue St Honorén egy királyi engedéllyel működő könyvmetsző műhelyben. A szerzemények a virtuóz hangszerkezelés és a látványos kamarazene erényeit egyesítik magukban. Olyan korszak ez, amikor az olasz komponisták százszámra ontották a frissen kifejlesztett vonóshangszerre, a csellóra írt műveiket. Hogy mégis Vivaldi darabjai bizonyultak örökbecsűnek, azt aligha magyarázhatja más, mint a Vörös Pap utolérhetetlen invenciója, amely minden egyes tételét a lagúnák városának kalandjaival – és a tenger csalóka hullámtöréseinek mélabújával szenteli meg. Előadóink: Christophe Coin cselló- és Christopher Hogwood csembalóművész; a kíséretet Ageet Zweistra alkotja csellójával; Eugéne Ferré barokk gitárjával; Tom Finucane pedig barokk lantjával. Következzék a 41-es jegyzékszámú, 2., F-dúr szonáta.
5-8. „A tereken, utcákon és a kanálisokon énekelnek: énekelnek a boltosok, miközben üzletet kötnek, munkások, miközben hazafelé tartanak műhelyükből, és énekelnek a gondolások is, utasaikra várván” – írja Velence költője, Goldoni 1787-ben megjelentetett emlékirataiban. Csoda-e, ha Velence géniusza ezernyi színben és változatban villódzó zenei formát öltött legnagyobb komponistája, Antonio Vivaldi kottapapírján? A 3., a-moll csellószonáta ismét a tenger álmodozó hullámverését váltogatja a karneválok városának táncos, szédült káprázataival.
LEKONF: A Zenei Kincsestárban Marton Árpád válogatott Vivaldi csellószonátáiból. Közreműködött Christophe Coin; Christopher Hogwood; Ageet Zweistra; Eugéne Ferré és Tom Finucane.
