Zenei kincsestár

1-3. Ha valaki csupán a legismertebb opust, A négy évszak cím alatt egybefoglalt négy hegedűconcertót ismeri Vivalditól, a most követező remek versenyek hallatán az is teljes biztonsággal ismerné föl a velencei Vörös Papot a virtuóz hegedűszólók és a színpompás, drámai koloritban pompázó, olykor szeszélyes, máskor érzelmes zenekari anyag komponistájaként. 1728-ban Vivaldi immár tökéletesen kialakította személyes stílusát. Amikor az előző esztendőben nyomtatásban megjelentette La cetra – A líra – elnevezésű, 9-es számú opusát, a VI. Károly Habsburg császárnak szánt dedikációban nyilvánvaló tanújelét adta azon ambíciójának, hogy csatlakozhasson a zeneművészként is tevékeny uralkodó elsősorban olasz muzsikusokból álló - Antonio Caldarát is soraiban tudó – udvartartásához. Történetünk idején a császár Triesztbe látogat diplomáciai küldetésben. Vivaldi fölkerekedik, és – miközben a szemtanúk szerint – két héten át cseveg zenei témákról az uralkodóval a miniszterek és marsallok nagy bosszankodására, átnyújt neki egy kéziratos változatot a korábbi sorozatból. A ciklusnak azonban – Vivaldi életművében kísértetiesen visszatérő módon – részben nyoma vész, és csak századunk hetvenes éveiben sikerül a „Császár-koncertek” rekonstrukciója. Mielőtt Andrew Manze és az Angol Koncert Kamarazenekar belekezdene a 2., C-dúr koncerttel, tartozunk a császári dedikációhoz fűzött szerzői reménységek eloszlatásával. Vivaldi nem kapott állást Bécsben: koncertjeit a császár tanácsadói túlontúl újszerűnek találták…

4-6. A Császár-koncertek következő, E-dúr darabjának L’amoroso alcíme tapintatos szerenádot ígér Velence sejtelmes éji díszletei között.

LEKONF: „Császár-koncertek.” A Zenei Kincsestárban Andrew Manze és az Angol Koncert Kamarazenekar játszott Antonio Vivaldi szerzeményeiből. Műsorunkat Marton Árpád szerkesztette.