A vasárnap muzsikusa

1-4. Ariadné Naxos szigetén. A Thézeuszt váró mondabeli királylány története - amely ma leginkább Richard Strauss változatában kel életre az operaszínpadon - már a barokk komponisták szívét is annyira magával ragadta, hogy az operatörténet leltárkönyvében se szeri, se száma a különféle Ariadné-operáknak. A száznál is többre menő lajstrom nyilván a barokk esztétikának igencsak megfelelő alapszituációból ered: a hősi történet alkalmat ad arra, hogy a sorsára hagyott Ariadné díszes, melodramatikus lamentációban panaszolja el kétségeit. Amikor azonban Joseph Haydn kezébe vette egy ismeretlen olasz versfaragó Ariadné-jelenetét, egy másik célkitűzés is szeme előtt lebeghetett. A korszak kamaramuzsikájának fontos műfaja volt a szólókantáta: operaházzal nem rendelkező főúri otthonok, esetleg hivatalos színpadi karrierre nem pályázó énekesek számára is lehetővé tette az operai hangulat felidézését. Haydnnak, aki a birodalom legnevesebb operaházát működtette Eszterházán, az efféle feladatok nem jelenthettek különösebb kihívást. Szerződésének pontjai között találjuk, hogy "kötelessége az énekesnők tanítása, nehogy azok a Bécsben, sok fáradsággal és költséggel, előkelő mesterektől tanultakat a vidéken elfelejtsék." Amikor - immár 67 opera szerzőjeként - Haydn kezébe vette az Ariadné-szöveget, olyan vokális rutinnal rendelkezett, hogy a kísérletezést is megengedhette magának: a jelenetet a Sturm und Drang szimfóniák képszerű stílusában zenésítette meg. Sajnálhatjuk, hogy sohasem teljesítette abbéli ígéretét, hogy zenekari hangszerelést készít a jelenethez, hiszen a kíséret még az eredeti fortepiano-letétben is felkavaró, drámai. Első londoni útján Haydn maga mutatta be egy Gasparo Pacchierotti nevű castrato zongorakísérőjeként, és a kantáta hamarosan az előkelő szalonok kedvence lett. Susanne Rydén most Mark Tatlow fortepiano-kíséretével adja elő.

5-7. A zenei köztudatban ugyan leginkább csak e-moll hegedűversenyével van jelen, Mendelssohn azonban 1822-ben, gyermekfejjel már komponált egy remekbe szabott koncertet d-mollban. A formailag tökéletes ifjonti alkotást Yehudi Menuhin mutatta be a szerzői kézirat alapján 1951-ben. Szólóját most Kocsis Albert játssza, a Szombathelyi Szimfonikusok élén Petró János.

8-10. Befejezésül egy újabb ritkán hallható különlegesség, ezúttal Haydn zongoraszonátáinak korai, gáláns csoportjából, az 1770-es évek végéről, C-dúrban, a Hoboken-féle jegyzék 35-ös száma alatt. A fortepianónál Andreas Staier.