2010. 04. 26. 20:00 58 perc vallási műsorok

Magvetés

hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes
Pázmány Péter esztergomi bíboros-érsek 375 évvel ezelőtt, 1635-ben alapította a Nagyszombati Egyetemet, amely azóta is működik, és amelynek a Pázmány Péter Katolikus Egyetem a mai utóda. Akárcsak az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem, az ELTE. A három egyetem a közös örökségét, az alapító Pázmány Péter példáját 2010-ben konferenciákkal, kiállításokkal ünnepli. Áprilisban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán volt konferencia, amely Pázmány Péter hatását elemezte a bölcsész-és társadalomtudományokra. A konferenciáról Nagy László, a kar tanára számol be.

XVI. Benedek pápa öt éve foglalta el Szent Péter székét. Az elmúlt öt évben az Egyház egységén munkálkodott. XVI. Benedek pápáról Érszegi Márk Vatikán-szakértővel beszélgetünk.

A miskolci jezsuita templomban pénteken búcsúztatták Ádám János (KÉPÜNKÖN) jezsuita atyát, aki 83. születésnapján, április 15-én halt meg. Ádám Jánosra egy korábbi beszélgetéssel emlékezünk.

Aczél László Zsongor pálos szerzetes évek óta segít az imádságban való elmélyedésben. Most bennünket is bevezet a szemlélődő imába (14.). Sorozatunk tizennegyedik része következik, a szeretetben Istennel való egyesülés imájáról.

A műsor további adásai

2010. 05. 31.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 05. 24.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 05. 17.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 05. 10.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 05. 03.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

Épp ezt az adást nézed
2010. 04. 19.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 04. 12.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 04. 05.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 03. 29.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes. "A megváltás ereje jelen van a világban" - nagyheti beszélgetés Erdő Péter bíborossal.

2010. 03. 22.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 03. 15.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 03. 08.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 03. 01.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 02. 22.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 02. 15.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes