Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek vasárnap a lengyel nagykövetségen személyesen nyilvánította részvétét, és lerótta kegyeletét a lengyel repülőgép oroszországi légi katasztrófájának áldozatai, köztük is a lengyel államfő, Lech Kaczynski emléke előtt. A légi katasztrófa áldozatai között van a lengyel katolikus tábori püspök is. A részvét-nyilvánításról, Erdő Péter bíborost hallják.
Budapesten konferenciával emlékeztek Prohászka Ottokár egykori székesfehérvári püspökre, aki 1927. április 2-án halt meg. A konferencia után az Egyetemi templomban szentmisét mutattak be Prohászka Ottokár emlékére. Az eseményről Spányi Antal székesfehérvári püspököt kérdezzük.
II. János Pál pápa 2000-ben rendelte el az Isteni Irgalmasság ünnepét. Szent Fausztina nővér magán kinyilatkoztatásban, magától az Úr Jézustól kapta a kérést, hogy a Húsvét utáni első vasárnap legyen az Isteni irgalmasság ünnepe. Isten irgalmas szeretete más vallásokban is jelentős helyet foglal el. Műsorunkban egy iszlám, egy zsidó és egy katolikus egyházi méltóság beszél Isten irgalmáról. Sulok Zoltánt, a Magyarországi Muszlimok Egyházának elnökét, Schweitzer József nyugalmazott főrabbit és Erdő Péter bíborost hallják.
Budapesten szentmisét mutattak be Mátyás király emlékére. A magyarok nagy királya 1490. április 6-án halt meg. Mátyás királyról Romhányi Beatrix történésszel beszélgetünk.
Aczél László Zsongor pálos szerzetes évek óta segít az imádságban való elmélyedésben. Most bennünket is bevezet a szemlélődő imába (13.). Sorozatunk tizenharmadik része következik, az Istennel való eljegyzés imájáról.