Zenei kincsestár

1. Jézus Szívének ünnepén eleink liturgikus dicséreteiből válogatunk. Habár az ünnep mai formájában csak a XVII. században, a Szent Szív Alacocque Szent Margit által pártfogolt kultuszának megerősödésével állandósult, az emberért szeretetből önmagát adó, kegyes Jézus megünneplésének gyökerei a középkorig visszakövethetőek. A húsvét titkának gyöngéd, elérzékenyülő olvasatát, az ember Jézus odaadó szeretetét áhítatba foglaló himnuszok már a gregorián irodalmában is fellelhetőek. A középkori Szent Szív-társulatok lelkiségét idézi az O quantum in cruce kezdetű himnusz: középpontjában Jézus megfeszített karjainak és kitárt szívének kontrasztja áll. A Schola Cantorum Carolus Magnus élén Stan Hollaardt.

2. Az Auctor beate saeculi – Világnak boldog mestere – kezdetű himnusszal a piarista kegyesség világába lépünk. Szövegét 1771-ben vetette papírra Filippo Bruni, központi képe a Jézus szent szívéből kiömlő víz és vér.

3. A most következő Magnificat-antifóna a XVIII. század szellemében fogalmazza újra Lukács gondolatát: mind együtt örvendezünk Máriával, amiért Megváltónk mindannyiunkat könyörületesen önmagába olvasztott.

4. A Szent Szív miséjének XX. századi graduáléja a 24. zsoltár sorait alkalmazza gregorián dallamra: „Hisz jó az Úr s kegyelmet ad, a bűnösök útját eligazítja.”

5. S most halljuk, miként köszönthették az isteni Szívet a lipcsei Tamás-templomban, Bach fellépése előtt. Noha a katolikus kultusz formái természetszerűleg idegenek maradtak a protestáns vallásgyakorlattól, az isteni szeretethez való odasimulás azonban központi gondolata az evangélikus lelkiségnek. Tanúbizonyság erre Johann Schelle elragadóan bensőséges motettája: Ach, mein herzleiebes Jesulein. A Cantus Köln élén Konrad Junghänel.

6. Befejezésül egy nyolcszólamú Bach-motetta, amely eredetileg feltehetőleg egy gyászünnepen ajánlotta a lelket az isteni szeretetbe: Komm, Jesu, komm – Jöjj, Jézus, jöjj!