Dunaszerdahelyen egyháztörténeti tanulmányi nap volt. Az eseményről Herdics György plébános számol be.
Timóteus kurzus lesz Törökbálinton. A lelkigyakorlattal egybekötött tanfolyamon a résztvevők a Szentírás olvasását, mélyebb megértését sajátíthatják el. Erről Bartha Angéla szociális testvért hallják.
Magyar emlékek Rómában. Az örök város számos magyar vonatkozása közül is kiemelkedik a Szent Péter bazilikában lévő Magyarok Nagyasszonya kápolna, melynek liturgikus terét VI. Pál pápa adományozta a magyar nemzetnek és 1980-ban II. János Pál pápa szentelte fel. A római magyar vonatkozású épületekről, műemlékekről Érszegi Márk, Vatikán-szakértő beszél.
A Katolikus Rádió harmadik nyílt napjának vendége volt Danko Perutina ferences szerzetes, aki Medjugoréból látogatott el hozzánk. A pódium beszélgetésen a medjurgjei jelenésekről és saját hivatásáról is beszélt a nagyszámú hallgatóságnak. Műsorunkban a beszélgetés szerkesztett változatát hallják.