Kedves Hallgatóink! Zenetörténeti farsangolásunk eddigi két estéjén a középkor és a reneszánsz vigasságainak zenei világában tettünk látogatást. Ma este új szereplők lépnek a színre a nyugati zene karneváli felvonulásában: az Újvilág muzsikusai, akik egzotikus ritmusokat és melodikus fordulatokat hoznak a hispán világ eredendően is sok kultúrájú zenevilágába. A konkvisztádorok korából származó feljegyzések szerint a Brazíliában és Paraguayban tevékenykedő jezsuita misszionáriusok a zene útján is igyekeztek elősegíteni a kereszténység inkulturációját: arra buzdították az őslakosságot, hogy beépítsék az istentiszteletben hagyományos dallamaikat, hangszereiket, mi több, táncaikat is. Azok sem maradtak azonban érintetlenül az európai polifónia és a kontrapunkt hatásaitól, így alig egy évszázad elteltével az európai többszólamúság elvén alapuló, ám helyi melodikus és ritmikus örökséget őrző kórusmuzsika zengett az latin-amerikai katedrálisokban. A visszahatás sem váratott magára: a szent spanyol birodalomba hazatérő utazók magukkal hozták az Újvilág különös zenei idiómáit, amelyek hamarosan az egzotikus hatáskeltés legfőbb elemévé váltak Európában. Így eshetett meg, hogy a Jordi Savall vezette Hespérion Együttes előadásában most felhangzó, későreneszánsz kompozíciók a XVII. századra Európa-szerte ismertekké váltak, mint azt Rómában, Madridban vagy éppen Prágában fellelt kézirataik bizonyítják.
