A vasárnap muzsikusa

1-3. Kedves Hallgatóink! Derűs Beethoven-muzsikával várjuk Önöket ezen a vasárnap reggelen. A két zongorás szerzeményt a szólista, Arthur Rubinstein személyén túl összekapcsolja keletkezésük illetve megjelenésük 1898-as esztendeje. A 13-as opusszámú, c-moll szonáta, mely már a Beethoven életében megjelent kiadásban a Patetikus jelzővel szerepelt, 1798-ban keletkezett a komponista egyik fő patrónusának, Lichtenstein hercegnek szóló dedikációval. Noha az első tétel rendre visszatérő főtémáját az elemzők a zeneszerző romló hallására utaló jelként értelmezik, ez a szonáta a hangnemétől elvártakkal szemben a legkevésbé sem mondható tragikusnak. Patetikus alaphangja sem annyira hősinek, mint inkább szónokinak nevezhető, tele költőiséggel, lágy cantabile lassútétellel, zárásként derűs rondóval. Arthur Rubinstein felvétele 1946-ban készült.

4-6. A Patetikus szonáta archív felvétele után most egy kései felvétel Rubinsteinnel, Beethoven opus 19-es, 2., B-dúr zongoraversenyéből. Az első kiadás szerinti sorszámozással ellentétben ez valójában Beethoven első igazi zongoraversenye, amelynek első változata még a bonni években, 1787 és 1789 körül elkészült. 1793-ban, miután Bécsbe érkezett, Beethoven hamarosan nekilátott a versenymű átdolgozásának, és el is játszotta egy zártkörű koncerten. Ez sem a végleges változat azonban: a koncert a Patetikus szonáta esztendejében, 1798-ban nyerte el végleges formáját. Beethoven úgy nyilatkozott kiadójának: nem ez a legjobb alkotása, amelyet a műfajban szerzett, és a későbbi versenyművek mellé állítva a B-dúr koncert csakugyan tétovábbnak, bátortalanabbnak nevezhető még, forradalmi újdonságok nélkül keresve a kiutat a kései Mozart-versenyek ligeteiből. Rubinstein diszkográfiájának egyik kései, Grammy-díjas gyöngyszeme következik most 88 esztendős korából, a Londoni Filharmonikusok pulpitusán azzal a zongoraművész-karmesterrel, akit a mester fiaként szeretett: Daniel Barenboimmal.