Jegyzet

A nagy esemény nyolcvanadik évfordulóján elmennék a szobrukhoz, de szobruk Budapesten nincsen. Egyébként vidéken sincs. Mintha nem is léteztek volna. Mintha 1931 nyarán nem is repülték volna át az Atlanti óceánt.
Mintha e közben nem is állították volna fel három világcsúcsot. Nem mutatták volna meg a nagyvilágnak, hogy élünk, élni akarunk. Mintha nem mutatták volna meg a repülőgépükre írva, hogy: „Justice for Hungary.” Nem foglalták volna el napokra a legnagyobb világlapok címoldalait. Ők ketten, a szegény, amputált Magyarország hősei.
Endresz György és Magyar Sándor.
Endresz az akkor már elcsatolt Temes vármegyében, Perjámoson született, sváb családból. Bánsági parasztcsalád sarja. Szegeden polgári iskolát végez, egy derék asztalosmesternél lakik. Itt tanul hazaszeretetet, itt válik szívvel-lélekkel magyarrá.
Magyar Sándor szekszárdi fiú. Mindketten első világháborús pilóták. Légi csaták résztvevői, győztesei, nemegyszer sebesültjei. Karjukat, hátukat átlőtték - újra visszaszálltak a gépükbe. Endresz az orosz fogságból, Szibériából is sikeresen megszökött.
A háború után Magyar Sándor lett az első magyar postajárat pilótája. Rákosmező és Győr között repült. Állása azonban hamarosan megszűnt, a szegénység és éhezés elől kivándorolt Kanadába.
Endresz György - minek előtte a nyugat-dunántúli harcokban fegyverrel védi a magyar földet - szintén külhonba kényszerült. Amerikában nem kapott letelepedési engedélyt, egy időben az afgán király udvari pilótájaként kereste a kenyerét.
1930-an találkoznak ők ketten - az Egyesült Államokban. Magyar Sándor ugyanis a fejébe vette, hogy - Lindbergh mintájára - magyar pilóták is szeljék át az óceán légterét. Kiáltsák bele a szenzációra mindig éhes, amúgy közönyös nagyvilágba, hogy: „Igazságot Magyarországnak!”
Magyar Sándor tudja, hogy egyetlen társ alkalmas a nagy repülésre. A kiválók között is a legkiválóbb pilóta: Endresz György. Kihívja Amerikába. Vele megkísértheti a lehetetlent is. Mással senkivel.
Repülni azonban csak úgy repülhetnek, hogy megjelenik a harmadik főszereplő. A végig háttérben, szinte az ismeretlenségben maradó, ám a nélkülözhetetlen.
Szalay Emilnek hívják, Detroit városában lakik. Még az első világháború előtt hajózott - „tántorgott” - ki Amerikába, szerencsét próbálni. Henteslegényként kezdte, de a szorgalmával, az ügyességével egy húsipari üzem tulajdonosa lett. Nélküle nem készül el a Lockheed gyárban a magyar pilóták repülőgépe. Szalay Emilre átragad a hazafiúi lelkesedés: minden tartalékát feláldozva huszonötezer dollárt ad a gép megépítésre. Nagy pénz ez akkor, még Amerikában is.
Így emelkedhet a magasba 1931. július 15-én, Új-Foundlandban a Justice for Hungary. Bár a felszállás után elromlik a pilóták legfontosabb műszere, a földfunkciós iránytűjük, nem fordulnak vissza.
Vakon repülnek az óceán, vakon Nyugat-Európa felett. Az Atlanti óceán légterét - ködben, esőben, felhőben - tizenhárom óra ötven perc alatt szelik át. Endresz később bevallotta, hogy amikor odafenn belekerültek „abba a feketeségbe” - bár nem voltak zöld tacskók - mindketten imádkoztak. Nem féltek, csak imádkoztak. Előttük - a próbálkozó ötvenből - tizennégy óceánrepülő páros tette meg sikeresen az utat. Ki lezuhant, kit az óceán nyelt el, ki visszafordult. A sikereseket, a leggyorsabbakat is csaknem két órával szárnyalták túl. A kétszázötven kilométeres átlagsebességet ők érték el először. Harmadik világcsúcsuk pedig: a megtett távolság. Amerikából senki nem repült be olyan messzire Európába, mint ők.
Idehaza ünneplik őket. Herczeg Ferenc például így köszönti őket a lapjában: „Endresz György és Magyar Sándor lángbetűkkel írták a két világrész egére a magyar keserűség és a magyar reménység igéit. Dicsőség és szeretet ragyogjon a pilóták ifjú homlokán!”
A dicsőséggel és a szeretettel nincs is gond. A pompával sem. A Hősök terén tízezrek előtt két óráig tartanak az ünnepi beszédek.
A kormányzó aztán fogadja őket, és átnyújtja nekik a Magyar Érdemkereszt III. fokozatát. Igen, a harmadikat. Amelyet szolgabíráknak és rendőrtiszteknek szokás adományozni. Ami pedig a megélhetésüket illeti: a Légügyi Hivatalban két fogalmazói állást kínálnak a két hősnek.
Sasoknak itatóspapírt.
Ennyire telik a magyar államtól. Ha nem lenne az angol lord Rothermere öt-ötezer dolláros sikerdíja, a két óceánrepülő azonnal megismerkedne a mindennapi megélhetési gondokkal. Hosszabb távon azonban az ötezer dollár is kevés a boldoguláshoz.
Magyar Sándor hamarosan visszatér Amerikába, munkát keresni. 1982-ben hal meg, New Yorkban, a nélkül, hogy hosszú élete során szülőhazája egyáltalán érdeklődne felőle.
Szalay Emil csődbe megy. Kihasználva, hogy 1931-ben, az óceánrepülők ünneplésére, Magyarországra utazik, féltékeny üzleti vetélytársai összefognak ellene. Üzemét, üzletét tönkreteszik. Az újrakezdéshez ugyan elég lenne huszonötezer dollár, de azt a pénzt ő odaadta a Justice for Hungary megépítésére.
Endresz György idehaza marad: fiatal feleségével újszülöttet várnak. 1932-ben, egy évvel a nagy kaland után, Endreszt meghívják az óceánrepülők világtalálkozójára, Rómába. Idehaza kellőképp fel nem készített gépbe ültetik, a római repülőtéren, leszállás közben eltörik a légcsavar. Az óceánrepülő gépe a földbe csapódik. Ifjú felesége a hír hallatán elvetél.
Endresz György, Magyar Sándor, Szalay Emil.
Ha egyszer, mégis emlékművet emel nekik a boldogabb és hálás utókor, középütt álljon a derék, öltönyös, kalapos, hajlott hátú hentesmester, kétfelől pedig bőrdzsekiben, pilótasapkában a két óceánrepülő. A két sas.
A magyar reménység szoborcsoportja lenne.