Zenei kincsestár

1-6. Régizene, de nem muzeális felfogásban. Talán ekként jellemezhetnénk a Zenei Kincsestárban ma felhangzó Bach-felvételeket a hangrögzítés fénykorából, 1953-ból illetve 1959-ből. A korszak az úgynevezett régizenei mozgalmak első jelentkezésének ideje. Egyféle zenei purizmus nyomait mutatja fel, mely a romantikus értelmezések túlhajtásaira a kottához való már-már kínos ragaszkodással, továbbá azzal a hangszertörténeti ténnyel válaszolt, miszerint a régi korok hangszerei képtelenek voltak a romantika utáni korok érzelmi telítettségére és szélsőségeire. Csakhogy amint a kottakép nem képes a zene szellemének maradéktalan leképezésére, azt sem feltételezhetjük, hogy mechanikusabb hangszereiken a régiek gépiesen muzsikáltak volna. A ma felhangzó felvételek zongoristája, Carl Seeman kertelés nélkül nyilatkozott a kérdésben: egyértelműen, tiszta érthetőséggel kell játszani Bachot, oly módon, hogy a hallgatók nehézség nélkül megértsék, de a bachi lelkület is megmaradjon. Hogy a kijelentést zenei síkon is példázza, szóljon elsőként a B-dúr partita a Clavierübungból. Jegyzékszáma 825, tételei: Praeludium, Allemande, Courante, Sarabande, Menuet I-II és Gigue.

7-10. Carl Seeman befejezésül a 912-es jegyzékszámú, D-dúr toccatát játssza.