2011. 12. 21. 23:30 28 perc zenei műsorok

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád
1-2. Karácsony közeledtével Liszt nagy hitvallásán, a Krisztus-oratóriumon a sor, hogy betetőzze a zongora misztikusának változatos életművét. Ötvenes éveinek elején, 1865-ben Liszt Rómában él. A katolicizmus központjában töltött évtized vallásos érdeklődésének irányába tereli munkásságát is. Az Örök Városban a keresztény zene monumentális öröksége is lenyűgözi a komponistát. Nagyszabású Krisztus-oratóriumában a katolikus himnuszirodalom éteri misztikája táplálja Liszt rajongását a szellemi valóságokért, az istenhit biztonságáért. Műve 3 részben kommentálja a Megváltás hatalmas művét: az Ige megtestesülésétől a tanító és egyházalapító Krisztus felidézésén át vezet a Szenvedés és Feltámadás eget rengető távlatai közé. A Krisztus-oratórium bemutatója után Cosima följegyezte Wagner lekicsinylő jellemzését apósáról: „ő ennek a latin-római világnak az utolsó áldozata.” Pedig Liszt őszinte inspirációt talált a keresztény zenei örökségben, ami pedig a művészet küldetését illeti, percig sem hagyott kétséget afelől, hogy a művészet feladata nem saját mitológia teremtése, hanem a megtestesülés hitének megvallása és hirdetése. A Karácsonyi oratóriumként is ismert részeket Liszt 1867-ben mutatta be Rómában. Most a zongorára alkalmazott 4. és 5. tétel szólal meg: Pásztorok a jászolnál és A háromkirályok. A zongoránál Leslie Howard.

3-4. A Krisztus-oratórium két, zongorára átdolgozott tételét követően Leslie Howard most két miniatűrt mutat be: a Karácsonyi ének 1864-ben Berlinben, a Bölcsődal 1880-ban Londonban keletkezett.

A műsor további adásai

2011. 12. 26.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Liszt Ferenc karácsonyi orgonaműveit Ella István szólaltatja meg.

2011. 12. 25.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2011. 12. 24.
szombat
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő:SzakácsEmese

2011. 12. 23.
péntek
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2011. 12. 22.
csütörtök
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

Épp ezt az adást nézed
2011. 12. 20.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

2011. 12. 19.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
1888. december 19-én született Reiner Frigyes karmester

2011. 12. 18.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

2011. 12. 17.
szombat
23:30

Zenei kincsestár

2011. 12. 16.
péntek
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2011. 12. 15.
csütörtök
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2011. 12. 14.
szerda
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2011. 12. 13.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

2011. 12. 12.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Ravel: La Valse (A mű 1920. december tizenkettedikei ősbemutatójának évfordulója alkalmából.)
Spanyol rapszódia

2011. 12. 11.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár