1. Mantua, Bécs, Barcelona – és, mintegy viszonyítási pontként: Velence. Antonio Caldarával, ezzel az összetéveszthetetlenül egyedi hangú barokk mesterrel időzünk a Zenei Kincsestárban. Caldarát nem csak keresztneve, de korszaka, stílusa és életútjuk egyes állomásai is Vivaldival rokonítják. Igaz, ő zenész családban született Velencében, az Úr 1670. vagy 71. esztendejében. A Szent Márk székesegyház zenekarában töltötte ifjonti éveit énekesként és csellistaként. Tizenéves korának végére már operaszerzőként és triószonáták, kantáták, oratóriumok alkotójaként ismert. A Gonzagák mantuai udvara után Ruspoli bíboros palotája következik Rómában. Caldara itt Händel, a két Scarlatti, Pasquini, Corelli és Stradella pályatársaként vív ki elismerést gazdája vasárnapi koncertjeinek élén. 1716-tól Bécsben találjuk, a magas zenei műveltségű VI. Károly udvari zenemestereként. Az uralkodó barcelonai esküvője az első alkalom, hogy spanyol földön olasz opera csendül fel. A most következő ária a Sedecia című oratóriumból való. 1732-ben mutatták be Bécsben, és szólistái közt találjuk a castratók korának két nemzetközi sztárját: Farinellit és Orsinit is. Az utóbbi énekelte a most következő, Jeremiás siralmaira szerzett áriát egzotikus dulcimer-, más néven: cimbalomkísérettel. Az előadók: Jürgen Banholzer és a La Gioia Armonica.
2. A most következő kantáta ugyancsak Caldara bécsi éveit idézi. „Csillagai ama szépséges arcnak!”
3. Búcsúzóul ismét a Bécsben igen kedvelt castrato, Orsini számára szerzett ária szólal meg a Gioseffo című oratóriumból. „Áldott szabadság, légy köszöntve!”
