2012. 06. 22. 23:30 28 perc zenei műsorok

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád
1. Bíborosok és császárok muzsikusa – Velence, Róma és Bécs ünnepelt zenemestere. A Zenei Kincsestárban folytatjuk Antonio Caldara oldalán megkezdett sétánkat. Bécsbe már kétszáz kantáta, négy opera és kilenc oratórium szerzőjeként érkezett, hogy VI. Károly császár oldalán meghódítsa az olasz zenének Spanyolországot. Indulásáról se feledkezzünk meg azonban: az ifjú Caldara a velencei Szent Márk székesegyház csellistájaként csiszolta tudását. Ez időből való most következő szólószonátája, amelyet Emilia Gliozzitól hallunk.

2. Majd harminc esztendőt lépünk előre: 1729-ben, Bécsben járunk immár, és a császár böjti koncertjeire komponált épületes oratóriumok, az úgynevezett azione sacrék szomszédságában keletkezett kantátát hallunk. A különbség kevéssé zenei, jóval inkább a szövegezésben lelhető fel. Vezeklő szentek helyett a császári hangversenyterem ezúttal a szerelmi megpróbáltatások mártírjaival népesül be. Íme: egy kedves zefír közeleg pajkos szellőktől kísérten, „Egy aprócska forrás mellett” – mint a kantáta címadó sorában áll. Búcsúzzunk eme árkádiai hangulatban Caldarától, VI. Károly császár muzsikusától, aki nélkülözések közt halt meg 1736-ban, 67. esztendejében. Jürgen Banholzer kontraaltját a La Gioia Armonica együttese kíséri.

A műsor további adásai

2012. 06. 27.
szerda
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2012. 06. 26.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

2012. 06. 25.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Georg PhilippTelemann: e-moll szvit
- a zeneszerző 1767 június 25-én bekövetkezett halálának évfordulója alkalmából -

2012. 06. 24.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2012. 06. 23.
szombat
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

Épp ezt az adást nézed
2012. 06. 21.
csütörtök
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2012. 06. 20.
szerda
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2012. 06. 19.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

2012. 06. 18.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Mozart: Párizsi szimfónia K 297 Weber: Bűvös vadász - Nyitány, Vadászkórus

2012. 06. 17.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2012. 06. 16.
szombat
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2012. 06. 15.
péntek
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2012. 06. 14.
csütörtök
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2012. 06. 13.
szerda
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2012. 06. 12.
kedd
23:30

Zenei kincsestár