2014. 06. 16. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Htéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes
„Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság” mottóval az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye, a Máriaremetei Kegyhelyen idén is megtartotta a pünkösdi Karizmák Ünnepét. „Mindannyian a boldogságot keressük. Ezt akarjuk sugározni magunk körül a világban.” – mondta a szentmise homíliájában Erdő Péter bíboros az egyházmegye főpásztora.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megtartotta nyári rendes ülését. A Konferencia munkájáról Erdő Péter bíboros és Mohos Gábor titkár számolt be.

Az Istenről szóló kinyilatkoztatás teljességét, amit a Szentháromság titka, Jézus Krisztusban kaptuk meg. Az újszövetségi Szentírás az Atyát, a Fiút, a Szentlelket egyaránt Istennek mondja. A Szentháromság titkának újszövetségi feltárulásáról Puskás Attila teológia tanár beszél.

Korzenszky Richárd és Pintér Ambrus bencés szerzetesek Pannonhalmán közösen mutatták be aranymiséjüket, ami azt jelenti, hogy mindkettőjüket ötven évvel ezelőtt, 1964-ben szentelték pappá.

A műsor további adásai

2014. 06. 23.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2014. 06. 20.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 06. 19.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
Szerkesztő: Jálics Kinga
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Beszélgetés Kiss Jánossal, a Győri Balett igazgatójával (képünkön)

2014. 06. 18.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 06. 17.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2014. 06. 13.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 06. 12.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
Sediánszky János műsora

2014. 06. 11.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő Sályi András.

2014. 06. 10.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 06. 09.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2014. 06. 06.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 06. 05.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Művek és művészek
Szerkesztők: Dvorszky Hedvig és Jálics Kinga
1. Interjú Cserép László főosztályvezetővel
2. Emlékezés Nagy Gáspárra (képünkön) – Kőrösiné dr. Merkl Hildával és Lázár Csabával

2014. 06. 04.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 06. 03.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Mi történt a világban? Külpolitikai összefoglaló. Szerkesztő: Vörös Szabolcs.

2014. 06. 02.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes