Jegyzet

Jávor Béla: Adventus Domini

Advent van, a várakozás ideje. Adventus Domini, tehát nem akármire várunk ilyenkor, hanem az Úr eljövetelére. Ma templomunkban a bíboros beszélt, ő is a várakozásról - miről másról adventben - de nekem nem a szokásos, ilyenkor természetes dolgok jutottak eszembe, hanem az a problémás helyzet, ha valaki nem veszi észre, hogy várakozása céltalanná vált, mert akire vagy amire várt, az bekövetkezett, csak ő nem észlelte és tovább vár. Nem arra gondolok, hogy az imádott nő nem jön el, de én még várok, mert akkor várakozásom célszerű, csak éppen oktalan. Nem. Én arra gondolok, ami megtörtént zsidó felebarátainkkal, akikkel együtt vártunk évszázadokon át valakire, aki az Isten fia, a Felkent, a Krisztosz vagy ahogy közkeletűen mindannyian ismerjük: a Messiás. Az Úr megígérte, hogy elküldi, prófétái által többszörösen garantálta és a teljes zsidóság várta. S egyszer csak megszületett Betlehemben egy csillagfényes éjszakán, Isten fiához képest elég rossz helyen, egy istállóban, igaz elég jó publicitással, mert alighogy világra jött, három keleti bölcs - közkeletű néven három király - jelent meg a regnáló Zsidó királynál, Heródesnél és tájékoztatták a hivatalos királyt a zsidó király megszületéséről.

Már az is meglepő, hogy a király, akinek lehetett némi fogalma a Messiás-várásról, félvállról veszi a hírt, egyetlen titkos szolgát sem küld a Háromkirályokkal, csak megbízza őket, ha megtalálták, szóljanak vissza, s csak akkor kezdi komolyan venni a dolgot, amikor a három napkeleti bölcs nem jelentkezik vissza. Akkor már a csendőrségét küldi és elég széles spektrumú célzással, minden két évesnél fiatalabb fiúgyereket megöl a szülővárosban. Heródes várta a Messiás-t, de nem feltételezte, hogy az titokban érkezik, pedig a próféták közül Mikeás megírta: " És te Betlehem, Judeának földje semmiképpen sem vagy a legkisebb Júda városai között, mert belőled származik a fejedelem.”
Heródesnek buta tanácsadói és buta miniszterei voltak, akikben megbízott. Ilyen a mai napig előfordul, nem csak Zsidóországban, de máshol is. A buta tanácsadó nem a tanácsadót minősíti, hanem azt, aki tanácsadóvá buta embert tesz. Aquinoi Szent Tamás óta tudjuk, hogy semmi sincs ok nélkül, buta ember azért lesz királyi tanácsadóvá, mert a király nem szereti, ha nálánál bölcsebbek veszik körül, mert kisebbségi érzése támad. Ha viszont buták veszik körül, akkor épp ellenkezőleg. A buta tanácsadó és buta miniszter jót tesz a királynak, de rosszat tesz az országnak.
Mert ha okos tanácsadói lettek volna, Heródes felismerte volna, hogy Betlehemben nem más született meg, mint a megígért és időtlen idők óta várt Messiás. Igaz, ez meggátolta volna az Úristent megváltó terve megvalósításában, mert okos tanácsadók és miniszterek esetén a Kisjézust még a jászolban megölik a titkosrendőrség tagjai. Az Úristen tehát megváltó tervébe eleve belekalkulálta a buta tanácsadókat és buta minisztereket.

Heródes spätreakciója elaltatta a királyt, így aztán a názáreti házban még vagy harminc esztendeig békében növekedhetett Jézus, egészen addig, amíg le nem merült a Jordán vízébe és a körülállók olyant hallottak, amely sem addig, sem azóta nem volt szokásos sem a Jordán, sem a Duna partján, az Úristen az égből hangosan tanúbizonyságot tett a Fia mellett. Mint ahogy azt tett mindvégig a következő három évben. Mivel? Tanításával, amely szép dolog, de nem elegendő az Istenfiúság felismertetéséhez. Csodákkal, amely kétségkívül hatásosabb eszköz, de gondoljunk bele, ha ma valaki borrá tenne három hordó vizet, mire lenne elég? Mi is szélhámosnak minősítenénk az illetőt. S még az sem lenne elég, ha a béna felállna, fogná ágyát és elmenne. Preparált szemfényvesztésnek neveznénk, amit valamelyik lökött kereskedelmi tévé talált ki, s ha feltámasztana egy halottat, az lenne az igazi "magyarvakítás" és celebkedés. Nyilván nem volt ez másként akkor sem. Akkor is volt pár ezer ember, aki előbb Hozsannát, majd Feszítsd meg-et kiáltott a Szupersztárnak, ma is lenne, mert mindig van annyi ember, amennyi a bulvárhoz kellett és kell, és mi jobb bulvártéma, mint egy halott feltámasztása. Ezt persze az Úristen jobban tudta akkor is, mint én most, ezért azt gondolta, egy dolgot biztos nem kérdőjeleznek meg, ha nyilvánosan keresztre feszíttetem, majd halottaiból feltámasztom. Tévedett, ez sem volt elég. Belon Gellért mondta: - Ha én lettem volna az Isten, Jézust a feltámadás után visszaküldöm a főtanács és Pilátus elé és csak annyit mondok: - Itt vagyok. Az Úristen tehát nem tévedett, sőt ennél egy picit bölcsebb volt, ő ezt nem tette meg két okból, egyrészt, mert tudta, ezt sem hinnék el és ezt is kimagyaráznák; másrészt, mert az Úristen nem bizonyosságot akart, hanem hitet. A Messiás eljövetele, a világ megváltása és ennek felismerése nem bizonyosság, hanem hit kérdése. A zsidók és mindazok, akiknek ez máig nem adatott meg: nem hiszik. Mi, akiknek ez születésünktől fogva, vagy nehezen kiküzdve megadatott, mi hisszük. A vallásos zsidók máig várják a Messiást, mert nem vették észre, hogy megjött, a hitetlen agnosztikusok pedig nem várják a Messiást, mert nem érdekli őket sem a hit, sem a hitetlenség.

Adventus Domini. Ünnepeljük meg idén is, mit? Az Isten eljövetelét? Azt is, de inkább a hitünket. A kegyelmet, hogy hihetünk.