2015. 03. 28. 13:30 24 perc mezőgazdaság és környezetkultúra
Vidékjáró magazin
szerkesztő: Gulyás Lóránt
A közelmúltban ünnepeltük a víz világnapját. Mivel a nemzetközi kezdeményezéshez korábban Magyarország is csatlakozott, ez időtájt országszerte egymást érték az élet nélkülözhetetlen alapeleméről szóló ismeretterjesztő előadások és családi programok. Sok rendezvénynek adtak otthont a vizes élőhelyek és sok helyütt beszéltek a tavi, illetve tóparti állatok hasznáról, vagy éppenséggel kártételeiről. Összeállításunkból egyebek mellett az is kiderül, hogy hazánk úgyszólván vidra-nagyhatalomnak számít és megtudhatják azt is, miért mondjuk azt, hogy iszik, mint a gödény.
Magazinunkban szót ejtünk a kaptárak szorgos kis lakóiról is. A méhek ugyanis nemcsak mézzel ajándékozzák meg az embereket, hanem virágporral, méhpempővel és propolisszal is.