2019. 12. 23. 11:04 24 perc egyéb közéleti műsorok

Kapcsolatban

A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
A konzervatív, nemzeti-keresztény tábornak és pártjaiknak azzal a valósággal kell szembenézniük, hogy az ellenfeleik nem a magyar államiság keretein belül politizálnak. Államot akarnak építeni az államban, határok nélkül.
Hogy egy kis ország egy söpredéke miként is érthető meg, arról Márai Sándor – az „Ami a Naplóból kimaradt” című – 1950-től 52-ig keletkezett bejegyzéseit tartalmazó kötetében – egymástól nem is messze – van két itáliai tartózkodása idején feljegyzett idézet.

Nota bene: jegyezzük meg, hogy ez a kereszténydemokratának tartott, Európai Néppárti frakció lesz az, amelynek az immár megválasztott Európai Parlamentben – az újonnan felállt Európai Bizottság biztosai előtt döntenie kell a magyar kormánypártok, a Fidesz és a KDNP jövőbeni frakciótagságáról.

A műsor további adásai

2019. 12. 30.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

Séta bölcső-helyem körül - Budapesti anzix Csillag Péterrel, a Molnár C.Pál magánmúzeum fenntartójával, idegenvezetővel és állandó diakónussal. (1. rész)
A sétapartner- riporter: Mezei Károly

2019. 12. 27.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Katarzis
Szerkesztő: Pál Amanda
Üveges Mónika, festőművész

2019. 12. 26.
csütörtök
7:00

Kapcsolatban

A lélek titkai
Valóban éljük a szeretetet? Úgy éljük, hogy angyalt faragjon belőlünk? A szeretet titkáról ossza meg gondolatait dr. Gőgh Edit neurológus, pszichiáter főorvos.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő Máry Szabó Eszter

2019. 12. 25.
szerda
7:00

Kapcsolatban

Pesti mesék
Szerkesztő: Hámori Kinga
Újváriék karácsonya

2019. 12. 24.
kedd
11:04

Kapcsolatban

Érté<b><i>KEK</i></b> - Katolikus iránytű
Szerkesztő: Sánta Anita

Épp ezt az adást nézed
2019. 12. 20.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Színházi disputa
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Téma: A színházi nevelés kezdetei Magyarországon
Vendég: Kaposi László, a Magyar Drámapedagógiai Társaság elnöke

2019. 12. 19.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

Látóhatár<br>Milyen munka folyik a költözködő Néprajzi Múzeumban? Erről beszélgetünk Kemecsi Lajos igazgatóval.
Szerkesztő: Szabó Csilla
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

2019. 12. 18.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Kiútkeresők
Szerkesztő: Sánta Anita

2019. 12. 17.
kedd
11:04

Kapcsolatban

Erőtér
Szerkesztő: Madocsai Bea

2019. 12. 16.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

Séta bölcső-helyem körül

2019. 12. 13.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Katarzis
Szerkesztő: Pál Amanda
Németh Dávid

2019. 12. 12.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

Az élet kérdései
"Leszünk-e még és hányan maradunk az élet törvényében, amely szerint, amit kaptunk, azt az életet őrizni, védeni, szolgálni és továbbvinni kell küldtetésünk betöltéséhez?" Brenda Józseffel a népességgyarapodás társadalmi programjáról beszélünk.
Szerkesztő: Kékesi Enikő

2019. 12. 11.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Pesti mesék
Szerkesztő: Hámori Kinga
Mihalovics Zsigmond, a Karitász megalapítója

2019. 12. 10.
kedd
11:04

Kapcsolatban

Érté<b><i>KEK</i></b> - Katolikus iránytű
Szerkesztő: Sánta Anita

2019. 12. 09.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
Elemzők szerint az EU-ban a politikusokat fel fogják váltani a Soros Györgyhöz hasonló üzletemberek, az intézményrendszereket pedig a civil szervezetek.