Zenei kincsestár

Különös ellentmondást tapasztalhatunk, ha szemügyre vesszük a XVII. és a XVIII. század fordulójának francia hangszeres muzsikáját. Mint az úgynevezett ""Nagy Korszak"" oly sok egyéb tekintetben, a zene terén is meglepő távlatokat ölel föl. Reprezentáció, udvari pompa egyfelől. A másik oldalon pedig az elmélyültség, a szemlélődés, a lélek belső tereinek fürkészése. A Föld egyik legdicsőségesebb birodalma az egyik oldalon – a másikon pedig a lélek végtelen, benső birodalma, amelyet Pascal fedezett föl nem sokkal korábban. Alighanem ez a kettősség a magyarázat arra, hogy a korszak zeneszerzői, miközben pazar zenei látványosságokkal árasztották el a színpadot és a kastélyok zenetermeit, kamarazenéjükben mintha a végtelen rejtelmeit feszegetnék. Így érezhetjük Francois Couperin 1., e-moll gambaszvitjének hallatán is, amelyet Jay Bernfeld és a Capriccio Stravagante együttese szólaltat meg Skip Sempe vezetésével.
Couperin most következő, rövidke szerzeménye arra vall, hogy a barokk mesterek nem csupán tanultak egymástól, de olykor-olykor tréfálkoztak is a többiek stílusával. A Londoni Barokk Együttes a Lully szólót játszik Corelli kíséretével kezdetű zenés karikatúrát játsszák.