Zenei kincsestár

Kedves Hallgatóink! Hajózzanak be velünk a XVII. századi Velencébe, kössük ki gondolánkat egy tengervíz nyaldosta cölöphöz, és szálljunk partra valamelyik korabeli operaház bejárata előtt. Az 1600-as évek derekán persze mást jelent még az opera, mint manapság, a legfontosabb azonban már az első kezdeményezőjeként ismert Monteverdi operáiban is jelen van: a zene a cselekmény szolgálója és hordozója, azaz a cselekmény nem mintegy díszkíséretül kapja a zenét, hanem általa bontakozik ki. Az ókori görög színjáték is ismerte már a hangszerek és az énekbeszéd hatását. Shakespeare korának színháza sem volt elképzelhető zenei – mi több – táncbetétek nélkül. A reneszánsz és a barokk fordulóján az énekelt és a hangszeres zenei műfajok olyan kifinomult és kifejező hatásokra váltak képesekké, hogy a muzsika csakugyan magára vállalhatta lelkiállapotok, egész konfliktusok, eseménysorok ábrázolását. M esti komponistánk a korszak egyik legnépszerűbb operaszerzője, Pier Francesco Cavalli. Az 1602 és 1676 között élt muzsikus – mint az akkoriban elvárásos volt – kórusénekesből vált Monteverdi egyik legjelesebb utódává, majd a Szent Márk székesegyház orgonistájává. Egyházi elfoglaltságai nem akadályozták meg abban, hogy mesterét követve kipróbálja magát az opera műfajában, és hamarosan olyan népszerűségre tett szert, hogy Mazarin 1662-ben tőle rendelt operát a Napkirály esküvőjére - Lully nagy bosszúságára. Mariana Flores és Leonardo García Alarcón együttese, a Cappella Mediterranes ma Cavalli négy szerzeményének részleteit szólaltatja meg Anna Reinhold közreműködésével. Az első jelenetek az 1639-ben bemutatott Thetis és Peleusz lakodalma című operából valók.
Cavalli egy évvel később, 1640-ben újabb mitológiai témát zenésít meg: az Apolló és Dafné szerelméből hallunk egy szerelmi bánattól átjárt panaszt, azaz lamentációt.
Az 1641-ben bemutatott Didone című opera Cavalli pályájának egyik legnagyobb operai sikere volt. A következő részletben a címszereplő igyekszik magyarázatát adni, miért nem viszonozhatja Iarba szerelmét. Cavalli talán úgy gondolta: a szép melódiák egyszersmind vigaszul szolgálnak a csalódásra.
Befejezésül egy 1642-ben bemutatott Cavalli-operából hallunk egy részletet a korabeli színpad megkerülhetetlen konfliktusáról: szerelem és erény párviadaláról.