Zenei kincsestár

Formabontó zseni vagy polgárpukkasztó fenegyerek? Kedves Hallgatóink! Ha efféle kérdés vetődik föl, sejthető, hogy a huszadik század elején kell keresnünk a választ, legyen szó a művészet bármely ágáról. A hosszúra nyúlt XIX. század, amely tanúja lehetett a romantika kifejlődésének, a későromantika szélsőséges irányzatainak és a középkori stílusok újrafölfedezésének, nem csak a világtörténelem színpadán torkollt mindent fölforgató kataklizmába. Amint a megcsontosodott társadalmi struktúrák radikális válaszreakciókat váltottak ki, a művészetet is feszegette a megújulás sürgető kényszere. A hivatalos, akadémikus esztétika, akárcsak az alkotmányos monarchiák idejétmúlt rendszere, eresztékeiben recsegett-ropogott, és összeomlással fenyegetett. Nem véletlen, hogy a huszadik század elejének forrongó világa egyszerre hozott a felszínre valóban formabontó, a megújulás útjait kijelölő törekvéseket és az öncélú szemfényvesztés bámulatos szüleményeit. Az izmusok kora ez, amikor a művészet értékéről szóló eszmefuttatások szinte előbbre valónak bizonyultak magánál a műalkotásnál. A hagyományos keretek között csak üggyel-bajjal értelmezhető alkotások zavarba ejtették a befogadót, és alkalmat adtak a magukat fölkent prófétának kikiáltó műítészeknek, hogy hangzatos magyarázatokkal tegyék szalonképessé a néha bizony meghökkentő alkotásokat. Ami a zsenialitás és a polgárpukkasztás kérdését illeti, ma esti zeneszerzőnk, Erik Satie esetében talán sohasem lehet majd igazságot tenni. Talán maga a szerző sem szerette volna ezt másképp. Szerzeményei néhol alig többek gegnél, gesztusművészetnél. Melléjük pedig ő maga társít leleményes magyarázatokat, olykor terjedelmes értekezéseket. Megesik, hogy a mű címe hosszabb, mint maga a kompozíció. Máskor egyetlen szerény motívum ismétlődik 19 órán keresztül. Ez az alulképzett montmartre-i zongorista azonban néhol megjövendöli a korszakos újítók, Sztravinszkij és Bartók egyes eszközeit. Egy biztos: szerzeményei a leghűségesebb képet nyújtják az identitásában elbizonytalanodott előző századelőről, amikor semmin sem csodálkozott már senki. De hisz ez egyebek közt a szürrealizmus időszaka is – márpedig Satie egyebek közt René Clair szürrealista filmjeihez is komponált. Ebből és Satie más zenekari műveiből az Ars Nova Együttes ad ízelítőt, Marius Constant vezényletével.