Zenei kincsestár

A hamarosan fölhangzó, derűs balettzenék fölvetik a kérdést, vajon mi késztet arra egy tömeggyilkos diktatúra idején, világégésben élő és tevékenykedő zeneszerzőt, hogy 1950-ben illetve 51-ben felhőtlen, légies zenéket írjon a bécsi aranykor és némiképp Csajkovszkij szellemében? Kivált, hogy a szóban forgó zeneszerző, Dimitrij Sosztakovics az imént említett személyes és világtörténelmi szenvedéseket mind belefoglalta gigászi szimfóniáiba. A magyarázat aligha egyértelmű. Sosztakovics esetében legalábbis semmiképp sem lehet az. Talán egy képzeletbeli, idillikus világ álmait szőtte belé két nosztalgikus balettszvitjébe? Talán frivol fügét akart mutatni a brutális valóságnak? Netán egész egyszerűen a megélhetés kedvéért vállalkozott e könnyed, habár mesteri tudásra valló munkára? Alighanem mindhárom magyarázat szerepet játszik a művek keletkezésében. Sosztakovics két Balettszvitjéből a Moszkvai Szimfonikusok játszanak Emin Hacsaturján vezényletével