78 esztendővel ezelőtt, 1943-ban ezeken a januári napokon zajlott le a magyar történelem legnagyobb emberveszteséggel járó hadi eseménye: a második magyar hadsereg megsemmisülése a Don-kanyarnál. A végsőkig kitartó eleink, hősies honfitársaink a világhatalmi jászmák harapófogójába kényszerített haza védelmében, idegen földön, idegen érdekek szolgálatában, embertelen körülmények között ontották vérüket az otthon hagyottak megoltalmazásáért. Ma sincs magyar család, amely ne őrizné kegyelettel a Don-kanyarnál elesett, mintegy 125 ezer magyar katona és munkaszolgálatos emlékét. Az évfordulón azonban ne csak az idegen földben eltemetett magyar katonákra emlékezzünk, de irányítsuk rá a figyelmet minden háború ördögi értelmetlenségére, a nemzetek közötti testvéri megbékélés fontosságára is. Aligha akad erre méltóbb komolyzenei alkotás, mint Benjamin Britten Háborús rekviemje. Már csak a mű egyetemes békeüzenete folytán is. Britten, a rendíthetetlen pacifista a második világháborúban lerombolt, 14. századi Coventry Székesegyház újjászentelésének alkalmából kapott megbízást a gyászmise megkomponálására. A minden idők háborús hőseinek üdvösségéért elhangzó, hatalmas szerzemény a latin gyászmise szövegei mellett az első világháborúban elhunyt angol költő, Wilfred Owen verseit zenésíti meg a háború borzalmairól, a hazatérés reménységéről és a békevágyról. A művet 1962 májusában mutatták be a szerző vezényletével, és válogatott részleteit ma is ő dirigálja a Bach Kórus és a Londoni Szimfonikusok élén. A szólisták: Galina Visnyevszkaja, Dietrich Fischer-Dieskau és Peter Pears.
