A vasárnap muzsikusa, napjaink egyik legfoglalkoztatottabb zongoraművésze, a norvég Leif Ove Andsnes Schubert utolsó szonátáit tartalmazó albumáról ma a 959-es jegyzékszámú, A-dúr szonátát halljuk. Noha Schubert utolsó előtti szonátája – fényes alaphangnemének dacára – márványsúlyú zenei gondolatokkal birkózik a kezdőtételben, a zenei folyamat előrehaladtával ez a Beethovenre utaló hang mindinkább átadja helyét a dalszerű, mi több: a könnyeket könnyedségre váltó tónusnak. A lassútétel szelíd panaszára kifejezetten játszi Scherzo hoz vigaszt. A zárótétel magával ragadó témája olyan üde, hogy Mozart-rondónak is beillenék. Mindennek eredményeképpen olyasféle érzés alakul ki a hallgatóban, mint amikor egy hatalmas tölgyfa váratlanul akácvirágokba borul. Íme Schubert, akit a nagyszabású formák világában is hatalmába kerít a sebezhetőség, a törékenység és az őszinte érzelmesség.
Schubert A-dúr szonátája után Leif Ove Andsnes Robert Schumann Lisztnek dedikált, 17-es opusszámú, C-dúr fantáziájának zárótételét játssza.
