Amikor Végh Sándor és a salzburgi Camerata Academica zenekarának kivételes finomságú, ugyanakkor bámulatosan tónusgazdag fölvételein hallgatjuk Mozart különféle műfajú szórakoztató muzsikáit, méltán nyűgöz le bennünket Mozart zenéjének tökéletes kiegyenlítettsége és magas művészi színvonala. Végh Sándorék gyűjteményes kiadása egyrészt alkalmat teremt rá, hogy meggyőződjünk arról: a Mozart-életmű korai, salzburgi szakaszában éppolyan kifogástalan szerzemények keletkeztek, mint a tragikusan hamar bekövetkezett utolsó fázisban, Bécsben. Másfelől azt is érzékelhetjük, hogy Mozart még az egyszeri megszólaltatásra rendelt, alkalmi szerzeményekben sem tagadta meg a nagy szimfonikus és színpadi zeneszerzőt. 100-as Köchel-számú, D-dúr szerenádjának egyik-másik tétele akár önálló kürtversenyként, fúvós sinfonia concertante módján is élvezhető! Ha pedig azt is hozzátesszük, hogy a salzburgi egyetemisták szemeszterét egy 13 esztendős fiúcska búcsúztatta ezzel a pompás zeneművel, oszthatjuk a kortársak elképedését és a Mozart-papa büszkeségét. A szerzeményt a 62-es jegyzékszámú induló vezeti be.
Egy kontratánc az ifjú és hat Ländler a felnőtt Mozart tollából – részint a szerző tánc iránti, olthatatlan vonzódását bizonyítandó, részint azt, miképpen jelent meg a fényűző táncszálákban a vidék muzsikája.
Befejezésül Mozart utolsó éveinek egyik megrendítő dokumentuma, az üvegharmonikára szerzett fantázia hangzik föl. Mozart pár krajcár fejében írta az egzotikus hangszerre, zenei látványosság gyanánt, de hogy zenei mélységeit a nyomor sem kezdhette ki, abból is kitetszik, hogy zenekari átiratban, hegedűszólóval is igazán megrendítő.
