Kedves Hallgatóink! Noha Mozart már csodagyermekként is a befutott komponistákat megszégyenítő szerzeményekkel kápráztatta el családját és csodálóit Európa-szerte, mégsem állítható, hogy életművében ne lehetnénk tanúi fejlődésnek, előrelépésnek. Ha nyolc-tízesztendősen a felnőtt kortársak színvonalán komponált, érett korára végképp fölébük kerekedett. Oka lehet ennek az emberi és szerzői tapasztalatok felgyülemlése, de Mozart esetében az is mindig legalább ekkora súllyal esik latba, hogy milyen közeg számára muzsikál. Egészen más hangot üt meg arisztokrata és polgári körben, mást koncertpódiumon és meghitt kamarazenélés alkalmával. A ma fölhangzó két szerzeményt mindössze öt esztendő választja el egymástól, mégis egészen eltérő értelmezését nyújtják a divertimento műfajának. Az 1771-ben, Milánóban szerzett, 113-as Köchel-számú, Esz-dúr divertimento, amelyet Mozart két esztendővel később újrahangszerelt, formás kürtszólamaival ékes példája a kedélyes és kifinomult szórakoztató muzsikának, amely egy díszvacsora fényét éppúgy emelheti, mint egy kerti ünnepélyét. Végh Sándor és a salzburgi Camerata Academica zenekara muzsikál.
5-10. Az elhangzott divertimentónál 5 évvel utóbbi Haffner-szerenád első akkordjainál észrevehető, hogy Mozart ezúttal jóval nagyobb léptékű kompozícióban gondolkodott, mint az iménti kellemdús társasági zenemű esetében. Nem csak a mű terjedelem mutatja ezt: a tehetős salzburgi kereskedőcsalád körében lezajlott kézfogóra szánt szerenád időnként az operák látványos közzenéit, másutt a szimfóniák arányait idézi. Ma első öt tételére futja műsoridőnkből – no és a bevezető indulóra. A menyasszony iránti tisztelgésül írt, hegedűversenyekhez méltó szólót Arvid Engegard játssza.
