Végh Sándor és a salzburgi Camerata Academica zenekarának remek Mozart-fölvételeit hallgatva érdemes elgondolkodnunk azon a társadalmi közegen, amely a szórakoztató, merőben a fényűzés céljával keletkezett zeneművek terén ugyanolyan igényességet mutat, mint a koncerttermi muzsikálás világában. Mert bár az ifjú Mozart sokat zsörtölődik Salzburg belterjessége és provincializmusa miatt, mégiscsak vitathatatlan, hogy az itt keletkezett szerzemények a salzburgi zenekedvelők kifinomult ízlésére vallanak stiláris sokszínűségükkel, hegedűversenyeket idéző belső tételeikkel, légies menüettjeikkel és elsőrangú hangszerelésükkel. A 203-as Köchel-számú, D-dúr szerenád emellett az úgynevezett Sturm und Drang szimfóniák jegyeit is felmutatja, ami nem hagy kétséget afelől, hogy a salzburgi előkelőségek lépést tartottak a zenei világdivattal. A Colloredo-szerenádként ismeretes szerzeményt a régebbi Mozart-irodalom a hercegérsek névnapi ünnepségére rendelt darabként tartotta számon, újabban viszont úgy tartják, az egyetemi szemesztert záró hallgatók tisztelegtek vele a hercegérsek előtt. A szerenádot a 237-es Köchel-számú D-dúr induló vezeti be és a 610-es jegyzékszámú Kontratánc zárja, amivel Végh Sándor minden bizonnyal a Mozart-életmű kiegyensúlyozott zenei minőségét kívánja demonstrálni.
Mozart egész életművén végigvonulnak a kedélyes táncestélyekre szerzett muzsikák. Ezek közül az egyik legkorábbi a 13 éves szerző 164-es jegyzékszám alá sorolt Hat menüettje, amelyek a karnevál idején szolgáltattak talpalávalót a salzburgi előkelőségeknek.
