A vasárnap muzsikusa

Mi sem jellemzőbb az európai zene aranykora, a bécsi klasszika gazdagságára és kifinomultságára, mint hogy még az egyszeri alkalmakra szerzett, szórakoztató zenének szánt alkotások is ugyanazt a zenei minőséget testesítik meg, mint a koncerttermi előadásra szánt művek. Habár a korabeli zeneértők pontosan ismerték az árnyalatnyi különbségeket, amelyek olyan rokon műfajok között, mint a szerenád, a finalmusik vagy a divertimento fennállnak, a kései hallgató a különbségek helyett a stiláris egybecsengéseket fedezi föl nagy örömmel. És hogy ne zárjuk le idő előtt a zenei műfajok fölsorolását, itt van még a szimfónia, amelynek Mozart igazán egyéni arculatot kölcsönzött. Mégis: alkalmi szerzeményei hallatán az az érzésünk támad, hogy egyik-másik salzburgi park helyett a legelőkelőbb bécsi koncertteremben is helyet foglalhatnánk egy szimfónia bemutatóján. No és ott van még a hegedűverseny műfaja. Abban az időben, amikor Mozart divertimentóinak és szerenádjainak java része keletkezett, az ifjú komponista épp a salzburgi udvari zenekarból való kitörté ábrándjait dédelgette. Így eshet meg, hogy nem egy divertimentóját afféle rejtett hegedűverseny gazdagítja a belső tételekben. Nincs ez másként a 63-as Köchel-számú, G-dúr cassazionéval sem. A mindössze 13 esztendős Mozart az egyetemi szemeszter lezárására komponálta 1769-ben. Végh Sándor és zenekara, a salzburgi Camerata Academica kristálytisztaságú fölvételén Arvid Engegard játssza a hegedűszólót.
Az elhangzott G-dúr cassazionét 1769 augusztusában hallhatta először Salzburg előkelősége, az egyetem bölcsészeinek tanévzárója alkalmával. Két nap múlva egy teljesen új szerenáddal folytatódtak az ünnepélyek. A 99-es Köchel-számú, B-dúr cassazione első előadásáról a szerző nővére, Nannerl Mozart nyújt élménybeszámolót. A frissen végzett hallgatók először este fél 9-kor a hercegérsek rezidenciája előtt, a Mirabell-parkban tisztelegtek a bevezető indulóval. Innen a professzorok székházához vonultak, majd az egész várost bejárták fáklyákkal, lampionokkal – no és az állhatatosan gyalogló zenekarral.
A két salzburgi szerenád, cassazione után Végh Sándorék egy viszonylag kései Mozart-szerzeménnyel, az eredetileg két zongorára írott, majd vonósnégyesre alkalmazott c-moll Adagio és fúgával búcsúznak.