Az utolsó romantikusok egyikeként számon tartott amerikai zongoraművész, Tzimon Barto ma úgyszólván hazai tájakon kalauzol bennünket: a romantikus zongorairodalom remekeiből játszik. Elsőként Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét szólaltatja meg a Német Szimfonikus Zenekar közreműködésével, Christoph Eschenbach vezényletével. Csajkovszkij 1874-ben írta a máig népszerű koncertet mentora, Nyikolaj Rubinstein zongoraművész számára. A b-moll zongoraverseny a zenetörténet nagy melléfogásainak egyike: miután a lelkes szerző eljátszotta atyai jóbarátjának, Rubinstein magából kikelve eljátszhatatlannak nevezte a művet. És ez még csak a legkevesebb, amit egy zeneszerző kiérdemelhet. Rubinstein szerint minden idők egyik legnépszerűbb zongorakoncertje vulgáris, szegényes, kidolgozatlan fércmű. Rubinstein nem állt egyedül lesújtó véleményével. A mű bostoni majd szentpétervári bemutatóit követő kritikákban ilyesmiket olvashatunk: ""még a legjobb szólista sem képes megmenteni a kompozíciót."" Márpedig nem kisebb zongorista, mint Hans von Bülow ült a szólóhangszer mellett… Szerencsére Csajkovszkij rendíthetetlenül hitt szerzeményében, és a karmestert okolta a csúfos kudarcért. Négy esztendővel utóbb aztán maga Rubinstein vitte sikerre a művet Párizsban – örök helyet jelölve ki számára a repertoárban.
Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét követően Tzimon Barto Liszt Paganini-etűdjei közül játssza az első két szerzeményt.
