Zenei kincsestár

Ma este egy valódi komolyzenei örökzöld idézi elénk Londont az 1717-ik esztendőben. A komolyzenei alaprepertoár egyik állandó darabjáról lévén szó talán meglepő, de Georg Friedrich Händel Vízizenéjének voltaképpen nincs kanonikus, eredeti változata. E nagyszabású és fényűző, legendák övezte szerzeményből – melyet az uralkodó, I. György angol király mindjárt a bemutató estéjén kétszer is megismételtetett – eredeti szerzői kézirat, végleges tisztázat egyáltalán nem maradt fenn. Minden idők egyik legismertebb komolyzenei slágere csupán egy sor egymástól eltérő kiadásban öröklődött át nemzedékről nemzedékre. Híven a barokk korszakhoz, amikor a tételek sorrendje szükség szerint szabadon változtatható volt. Másfelől pedig tág teret engedve a zenetörténeti kutatóknak, akik időről időre előrukkolhatnak egy-egy, az állítólagos eredetihez közelítő változattal. Robert Haydon Clark és régizenei együttese, a Londoni Consort a legújabb kutatások fényében állította össze saját olvasatát, ami pedig a tételsorrendnél is fontosabb: avatott angol régizenészek lévén igyekeztek föleleveníteni a Händel-korabeli, kissé nyers és nagyon eleven hangzást vadászkürtökkel, furulyákkal, natúr trombitákkal és üstdobokkal.