A vasárnap muzsikusa

Brahms szimfóniáinak bemutatásakor immár elvárásos, hogy egy-egy nyaralóhelyre és az alkotást övező vívódásra utaljunk. A 4., e-moll szimfónia megírásába Brahms a stájerországi Mürzzuschlagban kezdett bele, és a súlytalan keringőként fölhangzó kezdőtónusok eleinte csakugyan önfeledt, napsütötte tájképet ígérnek. A nagyszabású kompozíció aztán hamarosan szövevényes és sokrétű formává szélesedik, nem kevés utalással a nagy elődök, kiváltképp Bach szerkesztési elveire. A dokumentumok arra vallanak, hogy Brahms sokat küszködött a szimfónia végleges formájával: időnként szerényen közjátékoknak nevezi a tételeket, arra bátorítva odaadó híveit és belső barátait, hogy különféle tanácsokkal lássák el a tételek megváltoztatására vonatkozóan. Az igazsághoz tartozik, hogy Brahmsot ekkoriban komoly kedélybetegség tette próbára, és érthető mód elbizonytalanodott a tekintetben, vajon tetszést aratnak-e a szimfóniában tetten érhető komor gondolatok. 1885-ös, Hans von Bülow által vezényelt meiningeni bemutatója mindenesetre osztatlan sikert aratott. Egyetérthetünk Molnár Antallal, aki elégikusnak nevezi ezt a sokrétű és lenyűgöző szimfóniát: Brahms utolsó szerzeményét a műfajban, amelyben egyszerre jelennek meg az élet vívódásai és az újraéledő remény. A Holland Rádió Filharmonikusainak élén Jaap van Zweden.

Brahms 4., e-moll szimfóniáját követően az ifjúkori, 1858-ban írott Temetési éneket halljuk a Drezdai Filharmonikus Zenekar és Kórus előadásában, Michel Plasson vezényletével.