Zenei kincsestár

Gyakorta hallunk a közép-európai önazonosságról. Hogy mit is értünk ezalatt? A zeneirodalomnak is megvan a kérdéshez a maga hozzáfűznivalója. Antonin Dvořák zenéje alighanem a legjobb példa arra, hogyan lehet valaki hazafi és világfi egyszerre. Brahms fölfedezettje, aki a maga idejében még mentora népszerűségén is túltett a zenekedvelők körében, hazája zenei örökségét éppúgy beemelte a későromantika formavilágába, ahogyan amerikai vendégprofesszorkodásának zenei élményeit. Kiváló példa erre az 1893-ban, New York-i tartózkodása alatt komponált G-dúr szonatina. A műben szereplő ötfokúság egyszerre cseh népzenei sajátosság, ugyanakkor az amerikai jazz ismert eleme is. Ha mindehhez a bécsi eredetű tételforma, a scherzo leleményes, némileg vadnyugati zamatú alkalmazását is hozzávesszük, bízvást kijelenthetjük: Dvořák a korabeli értelemben vett „világzene” remekét alkotta meg. Gil Shaham és Orli Shaham muzsikál.

Következzék kettő Dvořák 57-es Opusszámú Négy romantikus darabjából.