Zenei kincsestár

Alapításának 1600. évfordulóját ünnepli a tengerre épült meseváros: Velence. A lagúnák, a karneválok, a csábítás – és a zenei fényűzés fellegvára. Mai szemmel fölfoghatatlan, hogy a cölöpökön álló paloták már a XVIII. században negyvennél is több operaháznak adtak otthont – nem is szólva a templomi és főúri zenei társulatokról. Már az is sokatmondó, hogy a város szinte egyidőben három olyan zenei óriást adott a világ számára, mint Vivaldi, Caldara és Albinoni. Caldara 1670-ben, Albinoni 1671-ben, Vivaldi pedig 1678-ban látta meg a napvilágot Velencében, és az a tény, hogy Caldara is, Vivaldi is Bécsben hunytak el, a velencei zene iránti nemzetközi kereslet jele. Hármójuk közül Albinoni élte meg a leghosszabb kort: a 80. esztendőt is betölthette. Az ő zenéje van a leginkább híján a két pályatársa művein végigvonuló sóvárgó, nosztalgikus, mélabús hangnak – amelyet szívesen társítunk a lagúnák véget nem érő, talányos hullámzásának élményével. Nemes eleganciája és pompázatos dekorativitása inkább a fényárban úszó barokk paloták ragyogását idézi. Életművében jelentékeny részt képviselnek az oboaconcertók. Anthony Camden és a Londoni Virtuózok most ezek közül játszanak egy C-dúr versenyművet John Georgiadis vezényletével, majd Alison Alty is csatlakozik az előadókhoz, hogy a két oboára szerzett F-dúr és G-dúr koncerttel folytassák Velencét ünneplő műsorukat.