Zenei kincsestár

Az utókor meglehetősen igazságtalan egyes zeneszerzőkkel szemben. Még akkor is, ha az igazságtalanság mögött voltaképp a népszerűség húzódik meg. Amikor például egy szerző nevéhez egyetlen, sláger számba menő alkotását társítjuk, míg életműve többi területére szinte a feledés fátyla borul. Joaquín Rodrigóra például többnyire az Aranjuezi koncert zeneszerzőjeképpen gondolunk. Pedig az 1901 és 1999 között élt spanyol szerző számos versenyművet, operát, gitárdarabot és kórusművet alkotott – nem is szólva jószerével ismeretlen zongoradarabjairól, amelyeket a 60-as években maga játszott lemezre. Ami már csak amiatt sem csekélység, mivel Rodrigo 3 évesen elveszítette látását. Párizsi tanulmányai során Paul Dukas volt a mestere, így nem meglepő, hogy a spanyol szerzőktől szinte kötelezően elvárt szenvedélyes népi ritmika és melodika mellett a francia avantgárd stílusjegyeire ismerünk a máris fölhangzó Négy Zongoradarabban. Ravel és de Falla erőteljes hatása mellett azonban nem ok nélkül feltételezzük, hogy a barokk billentyűs szerzők emléke is ott kísért a tételekben.
A Bermeja-torony árnyékában című, elragadó szerzeményben Rodrigo ismét a francia modernek modorában fogalmaz – ezúttal talán leginkább Debussy világát ötvözve a spanyol népzenével.
Joaquín Rodrigo nosztalgikus Kasztíliai szonátái közül játssza el a 4. és az 1. szerzeményt.