2022. 07. 07. 21:04 24 perc egyéb műsorok

Őrtüzek

Abbázia, az „Adria Nizzája”, a „Szent Korona gyöngye” vonzereje Budapestig elért
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
20 éves horvát fennhatóság után az 1868-as horvát–magyar kiegyezés értelmében három vármegyéért cserébe Magyarország visszakapta egyetlen tengeri kikötőjét, Fiumét. A 19. század második felében „magyar tengerként” emlegették az észak-adriai földterületet. Az Isztriai-félsziget melletti öbölben fekvő Fiume a Monarchia korában a legfontosabb magyar tengeri kikötő lett, a vonzáskörzetébe tartozó települések, halászfalvak pedig virágzó üdülővárosok voltak. Abbázia a századfordulón a Habsburgok, a magyar és az osztrák arisztokrácia legkedveltebb üdülő- és gyógyászati városa, fekvése és klímája miatt klimatikus gyógyhely: a szívbetegek, az asztmások és a tüdővészesek rehabilitációs központja lett. Szanatóriumait magyar orvosok vezették. A tengerparti idegenforgalmi fellendülést a 19. század végén kiépített vasútvonalak tették lehetővé, amelyeknek köszönhetően Budapestről közvetlen járattal lehetett eljutni Fiumébe, Triesztbe. 1873 nyarától a magyar főváros és Fiume között megindult a vasúti közlekedés.

Abbázia eleganciája, kultúrája Budapestig elért. A budapesti Oktogonon, az Andrássy u. 49. szám alatt működött az egyik leghíresebb magyar kávéház, a kulturális és a politikai élet egyik központja, az Abbázia 1888 és 1992 között. Ferenc József osztrák császár és magyar király is többször tiszteletét tette Abbázia városában. Gróf Andrássy Gyula is Abbáziában töltötte élete utolsó napjait, itt halt meg 1890. február 18-án. A tragikus sorsú Rudolf főherceg és felesége, Stefánia főhercegnő mellett szeretett az üdülővárosba járni, nyaralt itt I. Károly román király is. Megfordult itt a német császár, a svéd király és a luxemburgi nagyherceg is. 1893-ban az üdülővárosban hunyt el a gyakorlati orvosképzés megálmodója, a hazai sebészet legnagyobb újítója, Markusovszky Lajos. Itt töltötte élete utolsó éveit 1897-ben Budapest első polgármestere, Kamermayer Károly, és itt hunyt el 1905-ben Szapáry Gyula, Magyarország miniszterelnöke (1890–1892) is.

Abbázia üdülő- és gyógyhellyé formálásáról, Fiume, Trieszt és Bukkari regionális, gazdasági, kereskedelmi meghatározottságáról a térségben, Abbázia kulturális, egyházi szerepéről, a letűnt magyar és osztrák arisztokrácia egykori üdülőhelyéről Stekovics Rita történészt, társadalomkutatót kérdeztük.

A műsor további adásai

2022. 09. 15.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

Magyarországi Mária, Nápoly királynéja Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás

2022. 09. 01.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

A lélek festője, Botticelli A középkori Magyarország európai nagyhatalmi státusza Portrébeszélgetés prof. dr. Prokopp Mária művészettörténésszel III. rész Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás

2022. 08. 18.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

A fiatal Botticelli Esztergomban – Dante programja Vitéz János esztergomi Studiolójában Portrébeszélgetés prof. dr. Prokopp Mária művészettörténésszel II. rész Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás

2022. 08. 04.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

A középkori magyar művészet és Európa Portrébeszélgetés prof. dr. Prokopp Mária művészettörténésszel I. rész Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás

2022. 07. 21.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

A magyar gazdaság 1989 után Az American Expresstől a Széchenyi Tervig Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás

Épp ezt az adást nézed
2022. 06. 23.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

Argentína és Venezuela gazdaságpolitikája 1950 és 1980 között – A latin-amerikai és az egyesült államokbeli magyar emigráció a 20. század második felében Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás

2022. 06. 09.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

Erdélyi történelmi gyökerek és társadalmi szerepvállalás a családokért és a nőkért a 21. században Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás

2022. 05. 26.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

Az erdélyi történelmi családok öröksége A Bánffy család Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás

2022. 05. 12.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

Hegedűs Endre zongoraművésszel beszélgettünk közelgő hangversenye előtt. Május 15-én este a Vigadóban hallgathatják meg lenyűgöző játékát az érdeklődő zeneszeretők, ezúttal Chopin műveiből válogat. Szerkesztő: Kövesdy Zsuzsa Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2022. 04. 28.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

Nagyszombat és húsvét vigíliája Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás

2022. 04. 14.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

Nagycsütörtök és nagypéntek liturgiája és teológiája A IV. Károly király emlékkálvária Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2022. 03. 31.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

A böjt a katolikus és a református közösségekben és a népi vallásosságban Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2022. 03. 17.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

A magyar hadsereg tábori lelkészei 1848–49-ben Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2022. 03. 03.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

A szenvedésről, mint testi, lelki, szellemi kínról beszél dr. Gőgh Edit neurológus, pszichiáter főorvos. Szerkesztő: Kékesi Enikő

2022. 02. 17.
csütörtök
21:04

Őrtüzek

A személyes emlékezet irodalma, a naplóirodalom az első világháború kutatásában, a történettudományban és a művészetben Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet